•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Április 20-án súlyos veszteség érte a nemzetközi jazzéletet: nyolcvannégy éves korában New York-ban elhunyt Joe Murányi magyar származású amerikai jazzklarinétos, zeneszerző és kritikus, Louis Armstrong utolsó, s egyetlen fehér klarinétosa. Murányit nemcsak jó klarinétosként, hanem jelentős szopránszaxofonosként is számon tartotta a jazzközélet. Ő volt az Armstrong-féle All-Stars zenekar utolsó élő tagja. Negyvenes évei elején, 1967-ben csatlakozott a trombitás együtteséhez. Akkor már jelentős zenészi múlt állt mögötte, játszott többek között Eddie Condon és Max Kaminsky zenekarában, valamint tizenhét évet töltött Roy Eldridge bandájában. "Eldridge és big bandje hosszú időn át, stabilan tartotta a második helyet Armstrong mögött. Rengeteget tanultam mellette, kitűnő iskola volt ez az Armstronggal töltött évekhez" - nyilatkozta egyszer. Armstrong halálát követően (1971) Murányi több emlékzenekarban és emlékhangversenyen idézte fel korábbi főnöke emlékét. Ezen kívül szólistaként saját pályáját is egyengette. Remek albumokon játszott Marty Grosz, Dick Wellstood társaságában és a Lawson-Haggart Bandben. Utolsó éveiben Joe Murányi egyre több kapcsolatot tartott Magyarországgal, például művészeti tanácsadója (és fellépője) volt a bánki Louis Armstrong Jazzfesztiválnak.

embed video plugin powered by Union Development