Kilencvenkét éves korában, szívműtétét követően elhunyt Ravi Shankar világhírű indiai szitárművész, akit George Harrison „a világzene keresztapjának” nevezett. Shankar ismertette meg a nagyközönséggel a szitárt, ő volt a jellegzetes indiai húros hangszer első népszerűsítője nyugaton. Úttörő szerepe volt abban is, hogy az indiai ragákat megismerjék a nyugati zenehallgatók. Utoljára Full Circle című, 2000-es albumát jutalmazták Grammy-díjjal. Shankar a szent városban, az egykori Benaresben született, és első nyilvános koncertjét 1939-ben tartotta. Ezt követően Ali Akbar Khan sarodjátékossal lépett fel közös hangversenyeken. 1961-es Improvisations című lemezén a jazz iránti érdeklődése is megnyilatkozik. Több jazzmuzsikusnak (John Coltrane, Don Ellis) tanított indiai zenét, és komponistaként közreműködött Buddy Rich és Alla Rakha tablajátékos közös albumán.