Pályázati felhívás a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban MANK) pályázatot hirdet fiatal jazz előadóművészek részére. A pályázat szakmai lebonyolítója a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. Az ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson a tehetséges fiatalok pályakezdéséhez. Azok a fiatal jazz előadóművészek pályázhatnak, akik 1977. január 1. után születettek és még nem töltötték ki a 3 ösztöndíjas intervallumot.
Pályázati felhívás a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban MANK) pályázatot hirdet fiatal jazz előadóművészek részére. A pályázat szakmai lebonyolítója a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Jelen pályázati felhívás – költségvetés-technikai okok miatt – kivételesen 6 hónapra, 2013 első félévére (január-június) vonatkozik. Az első félévi ösztöndíjat elnyerő pályázók a sikeres félévi beszámolót követően lehetőséget kaphatnak az ösztöndíj második félévi folytatására.
Az ösztöndíj célja:
Az ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson a tehetséges fiatalok pályakezdéséhez.
Pályázhatnak:
Az 1977. január 1. után született fiatal jazz előadóművészek, akik még nem töltötték ki a 3 ösztöndíjas intervallumot. Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása, stb.) vagy egyéb támogatásban részesül.
Ösztöndíjban részesülhet: 3 fő
Az ösztöndíj időtartama: 6 hónap
Az ösztöndíj bruttó összege: bruttó 100.000 Ft/hó
Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti számfejtést követően kerül kifizetésre. A pályázat nyelve: magyar
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
1. Adatlap (hiánytalanul kitöltve és aláírva),
2. Nyilatkozat (hiánytalanul kitöltve és aláírva),
3. Szakmai önéletrajz – aláírva,
4. Főiskolai/egyetemi diploma másolata (kiemelkedő tehetségű fiatal jazzmuzsikus kivételes esetben főiskolai végzettség nélkül is elnyerheti az ösztöndíjat),
5. A pályázó repertoárjának listája, amely tartalmazza a saját szerzeményeket is,
6. Részletes munkaterv,
7. A pályázó művészeti területén dolgozó két elismert tanár, vagy művész ajánlása,
8. Hangzóanyag 5 db CD-n vagy DVD-n
(A pályázati adatlap és nyilatkozat a pályázati felhívás része, amely letölthető a www.emmi.gov.hu honlapról, illetve a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. honlapjáról www.filharmoniabp.hu.)
________________________________________
Page 2
A pályázat benyújtása:
A pályázatokat 8 nyomtatott példányban a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. (1054 Budapest, Alkotmány u. 31. I./2.) irodájában kell benyújtani személyesen munkaidőben vagy postai úton.
Felelős munkatárs: Széll Ágnes
Telefon: +36 1 266 1459, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Beadási határidő: 2013. március 11. (hétfő) 16 óráig
Hiánypótlás:
Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő után nincsen mód. Érvénytelen a pályázat, amennyiben:
- a pályázati feltételeknek nem felel meg,
- hiányos a mellékelt dokumentáció,
- az adatlap/nyilatkozat hiányos, nincs aláírva vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz,
- határidőn túl történik a benyújtása.
A pályázat elbírálása:
A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, az Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről vagy visszavonásáról a kuratórium dönt, 30 munkanapon belül. A kuratórium tagjai: Márkus Tibor (Magyar Jazz Szövetség elnöke); Babos Gyula (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára); Binder Károly (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszék vezetője); Friedrich Károly (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense); Birta Miklós (Kodolányi János Főiskola).
A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, esetleges formai kifogásokat a döntés kézhezvételétől, illetve nyilvánosságra hozatalától számított 15 napon belül, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.-hez lehet benyújtani.
Az értékelés szempontjai: A pályázó szakmai előélete, művészi munkássága, és az ösztöndíj felhasználására megadott programterv.
Szerződéskötés
A nyertes pályázóval a MANK ösztöndíjszerződést köt. Az ösztöndíj kifizetése az ösztöndíj folyósításáról a Magyar Államkincstáron keresztül az MANK gondoskodik.
Beszámolási kötelezettség:
Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről – 2013 júniusáig – kötelesek beszámolni. Az ösztöndíjasnak vállalnia kell, hogy egy rövid, írásos beszámolóval (kb. egy oldal terjedelemben), valamint a már leszervezett, jövőbeni koncertekről benyújtott szándéknyilatkozatokkal ad számot a támogatás idején végzett munkájáról.
________________________________________
Page 3
Továbbá az ösztöndíjas köteles minimum két, különböző műsorú, tiszteletdíj nélküli koncert fellépést igazolni a szervező által kiadott dokumentummal és az előadás hivatalos programjával, illetve ezen felül részt venni még egy – a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. által szervezett – nyilvános ösztöndíjas beszámoló hangversenyen. A kuratórium az ösztöndíjat az elnyert ösztöndíjas időszakot lezáró beszámoló elbírálása alapján meghívásos pályázattal további féléves intervallumra meghosszabbíthatja. A beszámolók kvalitása és a kuratórium szakmai döntése alapján a legkiemelkedőbb ösztöndíjasok számára a MANK összesen 2 hónap ingyenes elhelyezést biztosít a kecskeméti alkotóházban (előzetesen egyeztetett időpontban). Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas a vállalt kötelezettségének nem tesz eleget. Az ösztöndíj-támogatás feltüntetésének kötelezettsége: Az ösztöndíjas az ösztöndíj időtartama alatt köteles az ösztöndíj időtartama alatt lezajló előadások alkalmával feltüntetni az ösztöndíj nevét és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának tényét a logó feltüntetésével jelezni. Amennyiben a logó elhelyezésének technikai akadálya van, szöveggel helyettesíthető.
A pályázatbeadással kapcsolatos további információ: Széll Ágnes, Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. telefon: +36 1 266 1459, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gömöry Judit, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. telefon: +36 1 356 7444/126, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Budapest, 2013. február 7.
MANK
________________________________________
Page 4
Pályázati adatlap
a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíjhoz
2013.
(Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!)
A pályázó adatai:
Név:..………………………………………………………………………………………..
Születési hely: ………………………
Születési ………..év …………….hó ..…. nap
Állandó lakcím: ………………………………………………………………………………
Levelezési cím: …………………………………………………………………………………
Telefon: …………………….… Mobil:……………………. Fax: ………..……..…..
E-mail: ………………………………………………………………………………………..
Korábban részesült-e Lakatos-ösztöndíjban, ha igen, melyik évben, években?
………………………………………………………………………………………………
Egyéb, központi költségvetési forrásból (az NKA alkotói támogatása, ill. a MASZRE ösztöndíj jellegű támogatási formái is ide tartoznak) korábban elnyert ösztöndíj, támogatás:
…..…………………………………………………………………………………………
Jelenleg részesül-e (és meddig) központi költségvetési forrásból elnyert vagy külföldi ösztöndíjban (ha igen, nevezze meg):
………………………………………………………………………………………………
Jelenleg részesül-e (és meddig) központi költségvetési forrásból elnyert vagy külföldi ösztöndíjban (ha igen, nevezze meg):
………………………………………………………………………………………………
Milyen hangszerrel/hangfajban pályázik?
……………………………………………………………………………………………….
Az ösztöndíj szakmai programjának a címe:
……………………………………………………………………………………………….
A pályázat tartalmának rövid összefoglalása:
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
Dátum: ……………2013. …………….
Aláírás: ……………………………….….
________________________________________
Page 5
1. számú melléklet
A PÁLYÁZÓ NYILATKOZATA
Alulírott …………………………………………………………… (születési hely:……………………...,
születésiidőpont:…………….,
lakcím:………………………… ………………………) a jelen nyilatkozat aláírásával
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI.törvény (a továbbiakban: Közpénztv.) 14. §-a
alapján kijelentem, hogy az általam a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasághoz a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj tárgyában benyújtott pályázathoz kapcsolódóan a Közpénztv. 6. § (1) bekezdésében meghatározott - összeférhetetlenséget megalapozó - kizáró okok személyemben nem állnak fenn;
• a Közpénztv. 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíjpályázatra benyújtott pályázatomhoz kapcsolódóan személyemben
a, nem áll fenn
b, az alábbi tekintetben fennáll: …………………………………………………………………………………….…………………………………………………………,
és a Közpénztv. 8. § (1) bekezdése alapján kezdeményezem a fenti tény közzétételét, érintettségemmel kapcsolatban eleget tettem a Közpénztv. rendelkezéseinek, illetve a támogatás nyújtásával összefüggésben, a személyemben fennálló korábbi összeférhetetlenséget - amennyiben ilyen volt - megszüntettem;
• nyilatkozom arról, hogy a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó- művészeti ösztöndíj pályázati feltételeinek maradéktalanul megfelelek, és az általam szolgáltatott adatok, információk és dokumentumok teljes körűek és hitelesek, a valóságnak mindenben megfelelnek;
• tudomásul veszem, hogy az ösztöndíj elnyerésével kötelezettséget vállalok arra, hogy az ösztöndíjas időszak végén - a kuratórium által meghatározott feltételek szerint - beszámolok;
• nyilatkozom arról, hogy az általam a pályázatom részeként benyújtott munkaterv összhangban van a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel és a pályázati felhívás előírásaival;
• hozzájárulok ahhoz, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI), valamint a pályázat szakmai és pénzügyi lebonyolítói a pályázatomban foglalt személyes adataimat a pályázat
________________________________________
Page 6
értékelése és az ösztöndíjas jogviszony létesítése céljából az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeljék, továbbá tudomásul veszem, hogy a nevem, az ösztöndíj célja, összege, valamint a Közpénztörvény 5.§ (1)-(2) bekezdése szerinti érintettség nyilvánosságra hozhatók;
• nyilatkozom arról, hogy központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (az NKA alkotói támogatása, ill. az NKA más, ösztöndíj jellegű támogatási formái is ide tartoznak) az ösztöndíjas időszak alatt nem részesülök, illetve az esetlegesen fennálló ilyen ösztöndíjamat megszüntetem;
• nyilatkozom arról, hogy nincs esedékessé vált és meg nem fizetett, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. §-ának 20. pontjában meghatározott köztartozásom, ideértve az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő esedékessé vált és meg nem fizetett tartozást is (a továbbiakban: köztartozás);
• tudomásul veszem, hogy köztartozás esetén annak megfizetéséig az ösztöndíj nem illet meg, az esedékes ösztöndíj folyósítása felfüggesztésre kerül, illetve az esedékes ösztöndíj a köztartozások megfizetése érdekében - az ösztöndíj ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon - visszatartásra kerül kivéve, ha az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 13/A. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint a támogatás köztartozás esetén is folyósítható;
• hozzájárulok ahhoz, hogy a köztartozások figyelemmel kísérése céljából adószámomat (adóazonosító jelemet) a Magyar Államkincstár, az EMMI, valamint a pályázat pénzügyi lebonyolítója felhasználják a lejárt köztartozások teljesítése, illetőleg az adósság bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez;
• a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére korábban pályázatot nem nyújtottam be; VAGY A Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére korábban pályázatot az alábbiak szerint nyújtottam be
5
ÉV
Támogatás: igen/nem
ÉV
Támogatás: igen/nem
________________________________________
Page 7
• hozzájárulok a munkaterv, a szakmai önéletrajz, a szakmai munkásságot bemutató dokumentáció és a pályázat részét képező, a szakmai munkásságot reprezentáló alkotások a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény szerinti megismerhetőségéhez;
• amennyiben az ösztöndíj felhasználására meghatározott kezdő időponttól számított három hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg, vagy az ösztöndíj igénybevételét nekem felróható okból nem kezdeményezem;
• olyan körülmény merül fel, amely alapján az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 114. § (1) bekezdése alapján nem köthető támogatásra irányuló szerződés;
• az ösztöndíj nyújtásának feltételeként jogszabály által előírt nyilatkozatok bármelyikét visszavonom;
• a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, az ösztöndíjszerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
• adataimban, az ösztöndíjszerződés feltételeiben vagy a szerződés teljesítésével összefüggő körülményben változás következik be, azt a tudomásomra jutást követően 8 napon belül írásban bejelentem a pályázatkezelő szerveknek;
• vállalom, hogy az Ámr. 127. § (1)-(3) bekezdése szerinti esetekben az EMMI által megállapított jogosulatlanul igénybe vett ösztöndíj összegét és annak kamatait az Ámr-ben és az ösztöndíjszerződésben foglaltak szerint visszafizetem;
• tudomásul veszem, hogy a jelen nyilatkozat megfelelő kitöltése és aláírása az ösztöndíj nyújtásának feltétele.
Dátum:
a pályázó aláírása
1
A törvény 14. §-a szerint a pályázó köteles nyilatkozni arról, hogy a pályázattal kapcsolatban fennáll-e összeférhetetlensége, ill. érintettsége. Írásbeli nyilatkozatának csatolása nélkül a pályázata érvénytelen.
2
Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban:
I)aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,
II)a kizárt közjogi tisztségviselő: a Kormány tagja, a kormánybiztos, az államtitkár, a szakállamtitkár, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztéspolitikai ügyekben feladatkörrel rendelkező központi hivatal vezetője, a regionális fejlesztési tanács által törvény előírása alapján létrehozott társaság vezető tisztségviselői,
________________________________________
Page 8
felügyelő bizottsága tagjai, illetve az Ágazati Operatív Programok Közreműködő szervezetei vezető tisztségviselői és ellenőrző szervének tagjai, III) az I)-II)pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója: házastárs, bejegyzett élettárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha vagy neveltgyermek, örökbefogadó, mostoha- vagy nevelőszülő, valamint testvér, IV) akinek a részvételből való kizártságának tényét a Közpénztörvény megsértése miatt a www.kozpenzpalyazat.gov.hu honlapon közzé tették
3
Az érintettség fennáll, ha a pályázó:
I.) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll,
II.)nem kizárt közjogi tisztségviselő: a köztársasági elnök, az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, az országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, a polgármester, az alpolgármester, a főpolgármester, a főpolgármester-helyettes, a helyi önkormányzati képviselő, a helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, a központi államigazgatási szerv - a d)pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, a regionális fejlesztési tanács tagja,
III)az I)-II)pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója;
4
A megfelelő pont bekarikázandó; a b) pont - az érintettség leírása - értelemszerűen kitöltendő.
5
A megfelelő rendelkezés aláhúzandó vagy a nem megfelelő rendelkezés törlendő; értelemszerűen kitöltendő.