Június 13-án a kaliforniai Woodland Hillsben hasnyálmirigyrákban elhunyt Sam Most úttörő jazzmuzsikus, a jazzfuvolázás egyik “atyja”. Nyolcvankét éves volt. Az 1930. december 16-án Atlantic Cityben (New Jersey) született Most Bronxban nevelkedett, és kezdetben Tommy Dorsey, illetve Don Redman zenekarában játszott, majd 1952-ben felvette “Undercurrent Blues” című számát, melyben a fuvola már fontos szerepet kapott. Mostnak nagy szerepe lett abban, hogy a fuvola népszerű hangszerré vált a jazzben. Követői közé tartozott többek között Herbie Mann, Hubert Laws és Rahsaan Roland Kirk. Most egyik innovációja volt a fuvolázás közbeni ének, illetve dúdolás. Saját lemezeit főként a Prestige, a Vanguard, a Debut, a Bethlehem és a Xanadu adta ki. Emlékezetes volt szereplése a Buddy Rich Big Bandben (1959-61). Élete utolsó évtizedeiben Los Angelesben élt stúdiózenészként. A 80-as évek derekán a Concordnál vett fel triólemezt Ray Brown és Monty Alexander társaságában.