December 24-én újabb súlyos veszteség érte a nemzetközi jazzéletet: kilencvenegy éves korában Floridában elhunyt Buddy DeFranco klarinétművész, aki pályáját még a swingkorszakban kezdte, majd nagyszerű bebopjátékos vált belőle. 1939-ben végezte el a középiskolát, zenei karrierje is innen datálódik. Még néhány évvel ezelőtt is rendszeresen színpadra lépett. Benny Goodman és Artie Shaw után ő lett a klarinét koronázatlan királya a jazzben, de már egy olyan időszakban, amikor a klarinét primátusát a szaxofonok szerezték meg. DeFranco klarinéton játszott viharos tempójú bebop-szerzeményeket, ami szinte emberfeletti technikai teljesítménynek számított. Húsz alkalommal nyerte meg a Down Beat magazin éves népszerűségi versenyét klarinét-kategóriában. Partnerei között tartjuk számon Gene Krupát és Charlie Barnetet, Tommy Dorsey-t és Count Basie-t. Kiszenekarokban is maradandót alkotott, s nemcsak saját zenekaraiban, hanem George Shearing, Art Tatum, Oscar Peterson és Art Blakey együtteseiben. 1966 után visszatért a swinghez is, és nyolc évig irányította a Glenn Miller Orchestrát. A New York Times december 26-i számában Charles Strum búcsúzott hosszan a klarinét nagymesterétől.