
Februári jazzkoncertek a Művészetek Palotájában!
Szakcsi Lakatos Róbert Quartet feat. Robert Hurst, Gregory Hutchinson, Bolla Gábor (H-USA) – február 1.
Szakcsi Lakatos Róbert műhelyében már több mint három évtizede készülnek a mesterművek. A negyvenedik születésnapját idén ünneplő zongoraművész immár megérett arra, hogy - édesapjához, Szakcsi Lakatos Bélához hasonlóan - amerikai all star zenekarral mutatkozzon be a Jazzműhely sorozat 2015. évi első kiadásában. Nem először csatlakoznak hozzá világhírű zenészpartnerek. Európa jazzklubjaiban már eddig is több helyütt fellépett Gregory Hutchinsonnal, aki a Müpa közönsége számára is ismerős lehet, hiszen 2012-ben Charles Lloyd Sky Trióját erősítette. A ritmusszekció másik tagjáról, Robert Hurstről érdemes megjegyezni, hogy hétszeres Grammy-díjas, négy Emmy-díja van. Az Európában egyre keresettebb Bolla Gáborral kiteljesedő kvartett főként saját, a jazz fő sodrába tartozó szerzeményeket játszik, magas hőfokon.
Mike Fletcher Trio (GB) és Oláh Krisztián Trió (H) – február 19.
Ebben az évadban újdonságként jazzprodukcióval is jelentkezik a Rising Stars sorozat. Mike Fletcher szaxofonos és fuvolás, nemcsak szólistaként és zenekarvezetőként, hanem zeneszerzőként is jeleskedik. Az est hazai fellépője, Oláh Krisztián klasszikus zongoraképzésben részesült, de érdeklődése már egészen korán a jazz és a szabad improvizáció felé fordult. A Vukán György által alapított Creative Art Díj zsűrije 2011-ben neki ítélte a különdíjat. A következő években Krisztián szólistaként, valamint a Schildkraut Vilmos bőgőssel és Serei Dániel dobossal alkotott triójával is több hazai és európai versenyen remekelt.
Fred Frith Trio / Hauschka (USA, D) – február 22.
Fred Frith angol gitáros, zeneszerző a szabad improvizáció megszállottja. A hetvenes évek végén John Zornnal, Bill Laswell-lel, Fred Maherrel vett fel lemezeket, majd egyre több zenét szerzett színházak, filmek, táncprodukciók számára. Most hagyományos dob+basszus ritmusszekcióval érkezik hozzánk, de a hatás nem lesz szokványos. A második felvonásban a zongorát is megbontja Hauschka, polgári nevén Volker Bertelmann Düsseldorfból, de föl is épít belőle egy olyan instrumentumot, amely az elektronikus jeltovábbítás segítségével, zengetők, késleltetők, hangmodulátorok és más eszközök alkalmazásával meglepő, mégis hamar otthonossá váló zenei folyamatokat hoz létre.
A tízszeres Grammy-díjas Avalrturo Sando – február 23.
Arturo Sandoval 1949-ben Havanna külvárosában született. Autodidakta módon tanult meg trombitán játszani, azon a hangszeren, amely szerinte a legerősebb egyéniséggel bíró instrumentum, hiszen képes halkan suttogni, és óriási zajt is tud csapni. Példaképe más óriások mellett Dizzy Gillespie, a latin jazz atyja, akivel 1977-ben találkozott először, s aki azonnal pártfogásába vette. Sandoval egy közös turné közben, 1990-ben döntött úgy, hogy nem tér vissza Kubába. Az amerikai állampolgárságot hamar megkapta, s új hazája nemcsak befogadta az egykor nehéz sorsú muzsikust, hanem az egekig is röpítette a fenomenális tehetségű trombitást, aki 2013-ban Obama elnöktől megkapta a Presidental Medal of Freedom kitüntetést. E mellé eddig tíz Grammy-díjat és tizenkilelc jelölést, hat Billboard- és egy Emmy-díjat gyűjtött.