•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Gyászol a magyar jazzélet. Hetvenhat éves korában január 1-én csendben elhunyt Szirmay Márta opera- és jazzénekesnő (mezzoszoprán és alt). Pályája elején főként jazzt énekelt (kezdetben a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Jazz Együttesében), majd 1963-ban tagja lett az Operaháznak, ahol első alakítása 1964-ben Szokolay Sándor Vérnász című operájában az Anya szerepe volt. Címszereplő volt Rossini Hamupipőkéjében, melyet 1965-ben mutattak be. Emlékezetes szerepe volt Azucena Verdi A trubadúr című operájában is. Énekesnőként sokoldalú és temperamentumos, mint színésznő, elsősorban drámai hősnőket játszott, emellett karakterszerepekben is remekelt. Rendszeres fellépője volt az oratórium- és dalesteknek. Jazzénekesként Európa több nagyvárosában láthatta a közönség. Néhány fesztiválon is részt vett mint jazzénekes. Művészetét Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. 1978-ban külföldön költözött, de utolsó éveiben szülővárosában, Kaposváron élt. Egyetlen jazzlemeze jelent meg a Qualitonnál, 1964-ben, melyen a The Qualiton Jazz Group kísérte. Ezen több dalt énekelt a Porgy és Bessből, valamint a West Side Storyból, de előadta Gershwin The Man I Love című híres standardjét is. A Modern jazz lemezantológia-sorozat első darabján több számot énekelt. A közreműködésével előadott három standard, a S’Wonderful, a Round About Midnight és a Night And Day kétségkívül a lemez legjobbjai közé tartoznak. Kereken negyed század múlva, 1989-ben, az NSZK-ban, Dudás Lajos társaságában készítette el újabb jazzlemezét.

 

embed video plugin powered by Union Development