•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Az elektronikus jazz skandináv ikonja, Eivind Aarset, a svéd basszusgitáros, Gustaf Hielm és Jimi Hendrix Projectjével ismerté vált Nguyên Lê döntik le Borlai Gergő vezetésével a zenei határokat március 17-én a Művészetek Palotája Jazzműhely sorozatának legújabb állomásán. A jazztől a metálon át az elektronikáig jártas zenészek produkciója számos meglepetést tartogat, hiszen ebben a felállásban most először lépnek színpadra.

Nemzetközi jazzválogatott debütál Borlai Gergővel a Müpában

Az elektronikus jazz skandináv ikonja, Ervin Aarset, a svéd basszusgitáros, Gustaf Hielm és Jimi Hendrix Projectjével ismerté vált Nguyên Lê döntik le Borlai Gergő vezetésével a zenei határokat március 17-én a Művészetek Palotája Jazzműhely sorozatának legújabb állomásán. A jazztől a metálon át az elektronikáig jártas zenészek produkciója számos meglepetést tartogat, hiszen ebben a felállásban most először lépnek színpadra.

Borlai Gergő csodagyerekként indult, tizenkét évesen már profi dobosként koncertezett, a kezdetektől a magyar zenei élet legnagyobb képviselői – köztük Presser Gábor, Horváth Charlie, Babos Gyula, László Attila – foglalkoztatják. Magyarország egyik legkeresettebb dobosa mára világszerte is egyre elismertebb. Pályafutása során megjelentetett három szólólemezt és kétszázötven másikon működött közre. Jelenleg Barcelonában él és tanít, a világ legnevesebb ütős fesztiváljainak fellépője, vezető hangszermárkák képviselője, és olyan kiváló zenészek számítanak rá, mint Frank Zappa egykori dobosa, Terry Bozzio, akinek 2013-as európai szólóturnéján egyedüli vendégművészeként szerepelt. Kreatív zeneművészként Borlai nem ismer műfaji határokat: előszeretettel próbálja ki magát a legváltozatosabb stílusokban; a színes játéktechnika mellett hangszereinek akusztikai tulajdonságait is rendkívül igényesen igazítja az adott zene elvárásaihoz.

Március 17-i koncertje a sokat sejtető Divided Concert No. 2 címet kapta, hiszen egyfajta folytatása az öt évvel ezelőtti Divided koncertjének. Ez alkalommal olyan muzsikustársakat hívott, akik lehetővé teszik számára, hogy ismét a meglepetés erejével ható produkciót tárjon rajongói elé. A vietnami származású, Párizsban élő Nguyên Lê az előzménynek tekinthető fellépésen dolgozott először magyar kollégájával. A közönség jól ismerheti az avantgárdtól a world fusionig terjedő produkcióit, köztük Jimi Hendrix Projectjét. A másik gitáros, Eivind Aarset a norvég úttörő jazz ünnepelt alakja, aki a 2014-es Jazztavaszon saját "elektronmeghajtású" zenekarával aratott óriási sikert. Az alkalmi kvartett negyedik tagja, Gustaf Hielm Stockholmból érkezik, és már nem csak hazájában számítanak alappillérként egyéni basszusgitárjátékára a jazztől a metálig mindenféle zenében.

Jazzműhely - Borlai Gergő: Divided Concert No. 2

2015. március 17., Fesztivál Színház

Közreműködők: Borlai Gergő – dob, Nguyên Lê, Eivind Aarset - gitár, elektronika, Gustaf Hielm basszusgitár

embed video plugin powered by Union Development