•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Június 21-én Bostonban elhunyt Gunther Schuller Pulitzer-díjas zeneszerző, a Third Stream fogalom meghonosítója a jazztörténetben. A nyolcvankilenc éves művész halálát leukémia okozta. Az 1925-ben New York-ban született Schuller hatévesen egy német bentlakásos iskolába került, de Hitler hatalomra kerülését követően a szülei hazavitették Amerikába. Apja évtizedeken át a New York Philharmonic hegedűse volt, fia pedig a franciakürt ifjú mestere lett. Tizenöt évesen már az American Ballet Theatre-rel, majd a Cincinnati Symphony Orchestrával, illetve a Metropolitan Opera Orchestrával lépett színpadra. Schuller első jelentősebb kompozíciójának ősbemutatója 1945-ben hangzott el (First Horn Concerto). Az előadáson ő maga szólózott franciakürtön. Schuller Duke Ellington zenéjének hatására szerette meg a jazzt. Első érdemleges fellépése Miles Davis zenekarában volt (1949-1950), így részt vett a Birth of the Cool lemezen is. 1955-ben Jon Lewis zongoristával megalakította a Modern Jazz Society-t, mely hamarosan Jazz and Classical Music Society néven folytatta tevékenységét. Ugyancsak ők ketten alapították a Lenox School of Jazzt Massachusetts államban, ahol Ornette Coleman is fellépett 1959-ben. Schuller több híresség (Charles Mingus, Ornette Coleman, Eric Dolphy, Dizzy Gillespie) együtteseiben játszott, de a 60-as években már inkább a komponálás és az oktatás kötötte le energiáit. 1962-ben publikálta első szakkönyvét Horn Technique címmel. 1989-ben ő mutatta be a Lincoln Centerben Mingus utolsó művét, az Epitaph-ot. 1990-ben David Bakerrel megalapította Washington, D.C.-ben a Smithsonian Jazz Masterworks Orchestrát. A Third Stream fogalmát először 1957-ben alkalmazta, de csak 1967-77 között dolgozta ki. Ő irányította a GM Recordings lemezkiadót is, mely többek között Jim Hall, Joe Lovano és a Kronos Quartet lemezeit adta ki. Schuller 1968-ban könyvet publikált a korai jazzről, majd 1989-ben újabb jazztörténetet jelentetett meg a swingkorszakról. 2011-ben publikálta emlékiratait.

embed video plugin powered by Union Development