•  

  •  

  •  

  •  

  •  

FELHÍVÁS „Az év fiatal jazz-zenésze 2016.” cím elnyerésére
A Magyar Jazz Szövetség tehetségkutató versenyt indít Magyarországon működő, jazz zenét oktató közép-, vagy felsőfokú zeneoktatási intézményben tanuló fiatal jazz-zenészek részére.
Nevezési feltételek:
- A nevezés korhatára: 30 év.
- A pályázó Magyarországon működő, jazz zenét oktató közép- vagy felsőfokú zeneoktatási intézmény
– hangszeres vagy ének szakának – hallgatója.
- Az intézmény jelöli őt „Az év fiatal jazz-zenésze” címre.
A verseny menete:
A beérkezett jelöléseket a Magyar Jazz Szövetség Vezetőségének tagjaiból alakult három fős szakmai zsűri bírálja el, melynek eredményeként kiválasztott 6-8 jelentkező bekerül a Budapest Jazz Club-ban tartott nyilvános döntőbe.
A döntőben 2 kompozíciót kell előadni: egy szabadon választott sztenderd-et és egyet, amit a zsűri választ ki a repertoárból. A verseny napján, a döntő előtt hangbeállással egybekötött próba lesz a helyszínen.

Döntő - 2016. január 30. Budapest Jazz Club

A döntő végén két díjat osztunk ki:
1. Szakmai zsűri díj
2. Közönségdíj

Mind a két díjazott érdemes lesz az „Az év fiatal jazz-zenésze 2016.” címre
Amennyiben a zsűri, és a közönség azonos nyertest választ, akkor csak egy győztest hirdetünk. A díjat egy személy csak egyszer nyerheti el.

Nyeremények:
1. Kétszeri fellépési lehetőség a Budapest Jazz Club-ban
2. Kétszeri fellépési lehetőség az If Café-ban
3. Fellépési lehetőség a Magyar Jazz Ünnep 2016-os rendezvényén
4. Részvételi lehetőség a Lamantin Improvizációs Táborban
5. Workshop és koncert a nyertesek iskolájában
6. Média-megjelenés bemutatkozási lehetőséggel

A nyeremények nem tartalmazzák az útiköltséget valamint a költőpénzt.
A nyerteseket a koncerteken minden esetben profi, elismert magyar jazz-zenészek kísérik.

Pályázni a mellékelt NEVEZÉSI LAP-on lehet az alábbi kötelező mellékletek beadásával:

- Az oktatási intézmény hivatalos jelölése (intézményenként maximum két fő részére adható)

- A jelölt önéletrajza - koncertképes repertoár jazz sztenderdekből (minimum 20)

- 10-15 perces demó anyag - 2-3 rövid jazz sztenderd, téma, és improvizációs játék – Youtube-ra feltöltve, link megadásával.

További információ (pályázati nevezési lap) a  Magyar Jazz Szövetség által a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Jelentkezési határidő: 2015. december 15-éig.

2015. augusztus 31.

Magyar Jazz Szövetség