Szeptember 29-én East Stroudsburgben (Pasadena) nyolcvanhárom éves korában elhunyt Phil Woods világhírű altszaxofonos. Woodsot Charlie Parker-követő bebopszaxofonosként ismerte a világ. Pályája mintegy hatvan évet fogott át. A muzsikus néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy betegsége miatt felhagy a koncertezéssel. Utolsó Charlie Parker With Strings című előadásán a Pittsburgh Symphony Orchestra is szerepelt.
Woods 1931. november 2-án született Springfieldben. Tizenkét évesen kezdett szaxofonozni. Lennie Tristanótól vett magánórákat. A Juilliard zeneiskolában még főleg klarinétozott. Iskolás éveiben Charlie Barnet zenekarában játszott, majd már altszaxofonosként Kenny Dorham, George Wallington és Dizzy Gillespie együttesei következtek. A 60-as években Buddy Rich kvintettjében is megfordult, és tagja volt Quincy Jones, Clark Terry, valamint Benny Goodman csapatainak. 1968-tól Párizsban élt, ahol egy European Rhythm Machine nevű együttest vezetett. 1972-ben tért vissza az USÁ-ba. Kvartettet alapított, melynek Mike Melillo zongorista, Steve Gilmore bőgős és Bill Goodwin dobos lett a tagja.
Woods első lemezei az 50-es években jelentek meg a Prestige-nél, majd a Candid, a Verve, az Impulse!, a Muse, a Concord és más kiadók is publikálták. Több mint ötven saját nevén megjelent lemezét ismerjük. Popzenészek lemezein is vendégszerepelt (Billy Joel, Steely Dan, Paul Simon). Utolsó fontosabb lemezét 2011-ben adta ki Grace Kelly altszaxofonossal. Életéről 2005-ben dokumentumfilmet forgattak (A Life in E Flat—Portrait of a Jazz Legend). Charlie Parker özvegye, Chan Parker volt a felesége.