
A BJC színpadán a Harmónia Jazzmûhely szervezésében a Dés András Trio lép színpadra 2016.11.11-én 20:00-kor. Dés András közismerten egyik legaktívabb figurája jazzéletünknek, aki ütőhangszeresként és szerzőként számos zenekarban működik közre. Ezúttal teljesen új saját triójával lép a BJC színpadára. A szokatlan – két gitár és ütőhangszerek alkotta –felállású csapat 2016 elején tartotta bemutatkozó koncertjén a budapesti Opus Jazz Clubban.
A fellépést komoly munka előzte meg, mivel Dés András vadonatúj szerzeményekből álló programot írt az új trió számára. „Amikor az új darabokat komponáltam, csupa természetközeli dolog – tájak emlékei, a víz hangja, a föld szaga – inspirált. Valami módon az antikvitás négy őseleme, a Föld, a Tűz, a Víz és a Levegő egyidejű harca és harmóniája jelent meg ezekben a képekben. A megszületett kompozíciók végül mind szigorúan szerkesztett, kötött darabok lettek, melyeket teljesen szabad, akusztikus és elektronikus improvizatív részek kapcsolnak összefüggő szvitté. Olyan ez, mint amikor gyalog elindulunk, s a hosszú út bizonyos szakaszait csak egyetlen, nagyon komoly fizikai erőfeszítést is igénylő ösvényen tudjuk leküzdeni, máskor viszont tágas tér nyílik meg előttünk, a teljes szabadságot kínálva” foglalta össze gondolatait Dés András a koncerten elhangzó új program kapcsán.