Dianne Reeves énekesnőről közismert, hogy elődei közül Sarah Vaughan életművét érzi magához a legközelebb. Most egy kolléganője, Ann Hampton Callaway próbálkozik meg Vaughan-emlékalbummal: a From Sassy to Divine: The Sarah Vaughan Project szeptember 16-án jelenik meg a piacon. Az album anyagát a New York-i Dizzy’s Club Coca-Colában rögzítették Ted Rosenthal zongoristával, Dean Johnson bőgőssel, Tim Horner dobossal, valamint Randy Sandke trombitással és Dick Oatts szaxofonossal.
Napjaink egyik népszerű jazz-zenekara, a The Bad Plus (Reid Anderson – bőgő, Ethan Iverson – zongora és David King – dob) tizedik stúdióalbumát készül megjelentetni augusztus 26-án. Az új lemez Inevitable Western címen kerül majd a boltokba. A gyűjteményen csakis vadonatúj felvételek hallhatók. A The Bad Plus legutóbb Igor Stravinsky Tavaszi áldozatának jazzfeldolgozásával hívta fel magára a figyelmet.
Bobby Ramirez kubai származású jazzfuvolista nemes egyszerűséggel Jazz Flute címen jelentette meg új lemezét, melyen amerikai standard darabokat játszik modern hangszerelésben. Az album Miles Davis All Bluesával kezdődik; a feldolgozáson a perui Kiki Sanchez nagyszerű zongorázása hallható. A lemezen felcsendül még a szintén Davistől ismert Someday My Prince Will Come, a Stella by Starlight és Toots Thielemans Bluesette című híres darabja is. A CD második felében Rogers & Hammerstein It Might as Well Be Springje, Jack Segal When Sonny Gets Blue című balladája és a Dizzy Gillespie előadásában világhírűvé vált A Night in Tunisia szólal meg. Ramirez legutóbb 2003-ban adott ki lemezt, melyen többek között a virtuóz uruguayi hegedűs, Federico Britos működött közre.
Ken Vandermark, Matana Roberts, Ernest Dawkins és Fareed Haque is azok között a jazzművészek között lesz, akik fellépnek a tizedik alkalommal megrendezendő Made in Chicago: World Class Jazz programsorozaton a Szeles Városban. A hangversenyeket a Millennium Park Pritzker Pavilionjában rendezik meg csütörtök esténként. Az első koncertre július 24-én, az utolsóra augusztus 28-án kerül sor.
Ötven évvel ezelőtt indult Albert Ayler szaxofonos és az ESP-Disk lemezkiadó történelmi jelentőségű kapcsolata. 1964. július 10-én készült a szaxofonos első stúdiófelvétele a cégnél (Spiritual Unity) – ez a session egyben a kiadó későbbi underground/avantgárd irányultságát is meghatározta. Ayler korábbi európai és New York-i felvételei még nem tették híressé a nevét, a muzsikus ezzel a lemezével alapozta meg pozícióját a jazztörténetben. A felvétel másik jelentősége, hogy ez volt a kiadó első lemezfelvétele. A Spiritual Unity a modern jazz egyik legfontosabb felvétele, s mint egy jazz-kézikönyv írja, minden komolyabb jazzlemez-gyűjteményben ott a helye.
Augusztus 5-én a székesfehérvári Alba Regia Feszten fellép a kortársi jazzgitározás egyik legnagyobb alakja, Bireli Lagrène. A zenészcsaládban felnőtt, és elsősorban Django Reinhardt zenei hagyatékát ápoló zenész állt már magyarokkal egy színpadon: Pege Aladárral, valamint Roby és Tony Lakatossal is muzsikált együtt a kiváló francia művész.
A New York Times hosszú cikkben foglalkozik a tegnapelőtt, július 11-én hetvenhat éves korában Los Angelesben elhunyt Charlie Haden életművével. A muzsikus halálát felesége, Ruth Cameron jazzénekesnő közölte a világgal. Cameron harminc éve állt Haden mellett, alkalmilag közös felvételeket is készítettek. A halál pontos oka nem ismeretes, de Haden az utóbbi években gyermekkori paralízisének késői szövődményeivel viaskodott. Hadent a jazztörténet legnagyobb hatású bőgősének nevezi az amerikai újság. Játéka kétségtelenül a teljes letisztultság és a tökéletes hangformálás példaképe volt. Tehetségét különböző stílusokban kamatoztatta. Több saját zenekart is vezetett, közülük az avantgárd és a latin zene különös keverékét megvalósító Liberation Music Orchestra és a sokkal populárisabb Quartet West kapta a legtöbb figyelmet. A bőgős pályája mintegy ötvenöt évet fogott át. Huszas évei elején járt, amikor 1959-ben tagja lett a forradalmian újító, politonális improvizációkkal sokkoló Ornette Coleman Quartetnek, ahol, legalábbis névleg, a free jazz megszületett. Haden 1967-ben egy másik, később meghatározóvá vált együttes, a Keith Jarrett Quartet tagja lett, ahol a zongoristán és rajta kívül Dewey Redman szaxofonos és Paul Motian dobos játszott még. A Liberation Music Orchestra 1969-ben adta ki első lemezét az Impulse! kiadónál. E zenekar komponistája és arranzsőre Carla Bley volt. A big band négy stúdiólemeze mindig a republikánus kormányzások idején jelent meg, a legutóbbi (Not in Our Name) 2005-ben, az iraki háború elleni tiltakozásul. E zenekar Haden radikális baloldali politikai nézeteit is közvetítette a hallgatókhoz. Az 1937-ben született Charlie Haden gyerekkorában countryzenét játszott. 2008-ban e régi időkre emlékezett Rambling Boy című albumán, melyet családtagjaival készített. 1951-ben kezdett jazz iránt érdeklődni, amikor meghallotta Charlie Parker játékát. Los Angelesbe költözött, ahol kapcsolatba került Hampton Hawes és Paul Bley pianistákkal, valamint Art Pepper altszaxofonossal, de a pályán Ornette Coleman együttese indította el. Haden sokoldalú zenészként a duózásnak is mestere lett. Készített duettlemezt többek között Hank Jones, Kenny Barron és Keith Jarrett zongoristával, illetve Pat Metheny gitárossal. 1997-ben lett először Grammy-díjas. 1982-ben alapította a CalArts Jazz programot, melynek keretében rengeteg diákot oktatott. Zenetanárként is maradandó életművet alkotott. Utolsó felvételét 2007-ben készítette Keith Jarrettel (Last Dance). A tervek szerint hamarosan megjelenik egy posztumusz albuma is, melyet a tavaly elhunyt Jim Hall gitárossal vett fel 1990-ben.
Jazz- és rockpatterneket váltogat a magyar Organism együttes, mely a napokban jelentette meg első lemezét Pictures Of A Day címmel. Különleges vállalkozás a magyar zenei színtéren, ugyanis a zenekar fő hajtóereje Vas Bence Hammond-orgonista soundja. A muzsikus felesége, Bodoki Tünde énekel, Kristó Zsófia fuvolázik, Földi Gergely gitározik és Szőke Márk dobol. A CD hét felvétele közül hatot Vas Bence komponált, de a hetedik is saját szerzemény. A szövegek Nagy Ágoston munkái.
Diana Krall Wallflower címen adja ki új stúdiólemezét szeptember 9-én a Verve Recordsnál. A gyűjteményben csupa olyan popdal szerepel az elmúlt fél évszázadból, mely hatással volt Krall zenei fejlődésére. Így került fel a lemezre az Eagles Desperado-ja, Elton John Sorry Seems to Be The Hardest Word-je vagy a Mamas & Papas California Dreamin’-je. A címadó szám Bob Dylan ismert felvétele volt egykor. Krall új lemezének érdekessége, hogy egy friss Paul McCartney-szerzeményt is elénekel rajta.
A Resonance Records két CD-s dobozban jelenteti meg szeptember 9-én Charles Lloyd Manhattan Stories című 1965-ös koncertlemezét, melyen Szabó Gábor gitáros, Ron Carter bőgős és Pete La Roca dobos alkotja a kvartettet. A gyűjtők érdeklődését biztosan felkeltő zene egy részét a The Judson Hallban, másik felét a New York-i Avant Garde Festivalon rögzítették. A gyűjtemény második lemezén Lloyd zenei archívumából előkerült anyag hallható.
Tizenötödik születésnapját ünnepli a Django Reinhardt NY Jazzfesztivál! Augusztus 5-10-én európai művészek mutatkoznak be a Birdland klubban a belga gitárosról elnevezett programsorozatban. Hallható lesz itt Samson Schmitt, Ludovic Beier és Pierre Blanchard, valamint Olli Soikelii finn gitáros és Peter Beets holland zongorista. Amerikai részről fellép többek között Jane Monheit, Anat Cohen, Joel Frahm és Chris Washburne. November 4-9. között folytatódik a program a Birdlandben Dorado Schmitt és három fia közreműködésével.
Nyolcvannégy évvel azután, hogy J.D. Short blueszenész elkészítette a Paramount kiadó számára a 78-as fordulatszámú Tar Road Blues/Flagin' It To Georgia című lemezét, végre előkerült az elveszettnek hitt korong egy példánya Tennessee államban. Az értékes zenei leleten a zenész nevét pontatlanul Jaydee Shortnak írják. A lemez, más régi bluesalbumokkal együtt, egy régi Victrola lemezjátszó mögül került elő. A lemezt John Tefteller bluesgyűjtő vásárolta meg, aki jövőre közzé is teszi "Classic Blues Artwork From The 1920's" című zenei naptárának mellékleteként.
Az elsősorban a latin jazz népszerűsítésén fáradozó Zoho Music lemezkiadó idén nyáron és ősszel is szorgos munkát folytat a jazzkedvelők érdekében. Az alábbi friss kiadványaik lesznek hozzáférhetők az elkövetkező hetekben-hónapokban:
Charlie Apicella & Iron City: Big Boss (július 8.)
Vanessa Perea: Soulful Days (július 8.)
Afro Bop Alliance/Paquito D’Rivera: Angel Eyes (szeptember 9.)
The Miami Jazz Project (szeptember 9.)
Gabriel Espinosa/Hendrik Meurkens: Samba Little Samba (október 14.)
Phil Bowler & Pocket Jungle with Paul Carlon (október 14.)
Az Új Ember katolikus újság június 22-i számában interjút közölt Gonda Jánossal, aki zongoristaként, zenepedagógusként és zenetörténészként egyaránt kiemelkedő alakja a magyar jazznek. A beszélgetésben többek között a magyar jazzélet múltja és jelene volt a téma.
Gonda János interjú 1. rész Gonda János interjú 2. rész
Június 18-án nyolcvanöt éves korában elhunyt Horace Silver zongorista és zeneszerző, a modern jazz egyik legnagyobb alakja. Silver pályája szorosan összekapcsolódott a Blue Note kiadó aranykorával: a muzsikus az 50-es évek óta itt adta ki albumait, és a 80-as évtizedig hű maradt a kiadóhoz. Legnevezetesebb albumát, a Song for My Father-t 1965-ben jelentette meg itt – ez a lemez máig a legismertebb jazzfelvételek egyike. Silver sajátos stílusában elmosódtak a határok straight-ahead, soul jazz, funk és postbop között. E kategóriák mellett latin-, blues-, gospel- és afro elemeket is beépített zenéibe. Egy méltatója szerint visszacsempészte a vidámságot a jazz világába, és fő célja az volt, hogy a számaira akár táncolni is lehessen, mint egykor, a swing idejében játszó együttesek repertoárjára.
Horace Silver 1928. szeptember 2-án született Norwalkban (Connecticut). Kezdetben szaxofonozott, csak később tért át a zongorára. A 40-es évek végén lett profi zenész. 1950-ben Stan Getz zenekarában bukkant fel. A Blue Note vezetőinek figyelmét egy Lou Donaldson-albumon ragadta meg a fiatalember játéka. Silver volt a legendás Jazz Messengers együttes egyik alapítója, majd távozása után Art Blakey dobos lett a zenekar egyedüli irányítója. Silver későbbi zenekaraiban olyan nagyságok fordultak meg, mint Junior Cook és Hank Mobley szaxofonos, Blue Mitchell, Charles Tolliver és Donald Byrd trombitás vagy Louis Hayes dobos. Miután elhagyta a Blue Note-ot, Silver saját lemezkiadót alapított (Silveto). Megjelentek lemezei más kiadóknál (Columbia, Impulse!) is. 2006-ban jelent meg önéletírása, a Let’s Get to the Nitty Gritty.