•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Január 14-én kerül a boltokba Archie Shepp új nagyzenekari lemeze, melynek előkészületeiről már egy korábbi hírünkben beszámoltunk. Az előadó zenekar pontos neve ezúttal Archie Shepp Attica Blues Orchestra, a lemez címe pedig I Hear The Sound. A big band tagjai között találjuk Famoudou Don Moye dobost, Reggie Washington és Darryl Hall bőgőst, Tom McClung és Amina Claudine Myers zongoristát. A lemezfelvételek különböző jazzfesztiválokon készültek 2012 és 2013 folyamán. Shepp már 1972-ben emléket állított az egy évvel korábbi börtönlázadásnak Attica Blues című lemezén.

Bővebben...

Ismét elvesztettünk egy “nagy öreget”! Kilencvenegy éves korában október 30-án elhunyt Frank Wess szaxofonos-fuvolista, aki még a második világháborút megelőzően kezdte pályáját, és egyike volt az élő legendáknak. Halálát veseelégtelenség okozta. Az 1922-ben Kansas Cityben született művész 2011-ben vette fel utolsó albumát Magic 101 címmel. Tízévesen kezdett altszaxofonozni, majd megtanult tenorozni, fuvolázni és klarinétozni. Első komolyabb megbízásaként Josephine Baker énekesnő együttesét irányította. 1953-ban állt be a Count Basie Big Bandbe, ahol tizenegy évet töltött. Ezalatt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fuvolából népszerű jazzhangszer váljon. Kísérőként számos kiváló kollégája – például Elvin Jones, Zoot Sims, Gene Ammons, Yusef Lateef, Houston Person, Milt Jackson és Woody Shaw lemezén hallható. Több mint húsz éven át szoros munkakapcsolatban állt a Basie-nagyzenekar másik szaxofonos kiválóságával, Frank Fosterrel, aki tavalyelőtt hunyt el. Wess tucatnyi lemezt publikált saját néven is.

Bővebben...


Búcsúturnéra indul jövőre az Orquesta Buena Vista Social Club kubai együttes, mely 1997 óta járja a világot népszerű latin programjával. Az együttes a Buena Vista Social Club című lemezzel hívta fel magára a figyelmet, majd Wim Wenders filmjével váltak a veterán kubai muzsikusok világhírűvé. Jelenleg Jesus Aguaje Ramos harsonás irányítja a zenekart, melyben Omara Portuondo énekel, Eliades Ochoa énekel és gitározik, Guajiro Mirabal trombitál és Barbarito Torres laudon játszik.

Bővebben...


Szerződést írt alá a müncheni ECM lemezkiadó és Vijay Iyer zongorista-zeneszerző. Iyer jövő márciusban készül megjelentetni Mutations című lemezét, melyen a címadó szám egy tíztételes szvit lesz vonósnégyesre, zongorára és laptopra. Szintén tárgyalások folynak a kiadó és a muzsikus között egy kétzongorás lemezről (Craig Tabornnal), valamint egy albumról, melyen a Vijay Iyer Trio játszana.

Bővebben...

A DownBeat magazin 2013-as olvasói szavazásán Pat Metheny került be a Hírességek Pantheonjába (Hall Of Fame). A 78. alkalommal megrendezett szavazáson Wayne Shorter öt kategóriában lett listavezető. Többek között ő lett „az év jazz-zenésze”, és a szopránszaxofonosok versengéséből is ő került ki győztesen. Néhány egyéb győztes: Poncho Sanchez – ütőhangszerek, Diana Krall – női ének, Wynton Marsalis – trombita, Anat Cohen – klarinét, Kurt Elling – férfiénekes, Sonny Rollins – tenorszaxofon és Kenny Garrett – altszaxofon.

Az ECM Records bejelentette két új Keith Jarrett-lemez kiadását. A No End felvételei 1986-ban készültek a zongorista házi stúdiójában, és Jarrett új arcát mutatják. A lemezen elektromos gitár, basszusgitár és ütősök hallhatók. A Concerts - Bregenz/München most 3 CD-s változatban kerül a hallgatókhoz. Az 1981-es koncertek a bregenzi Festspielhausban, illetve a müncheni Herkulessaalban hangzottak el – kiváló akusztikus környezetben. A bregenzi hangverseny anyaga korábban szimpla CD-n jelent meg. A teljes müncheni anyag most lát napvilágot először. A 3 CD mellé Jarrett maga írt kísérőszöveget. A muzsikus írását Peter Rüedi svájci jazzkritikus esszéje és Michael Krüger versei egészítik ki.

Bővebben...

Nnenna Freelon énekesnő édesanyja imádta a karácsonyi ünnepeket: a készülődést, az ajándékokat, a családi összejöveteleket. Lánya már régóta úgy szeretne emléket állítani neki, hogy készít egy karácsonyi jazzalbumot. És most eljött az idő. Összefogott régi barátjával, a nagyzenekar-vezető bőgős John Brownnal, és elkészítették tíz ünnepi hangulatú számból álló közös lemezüket a muzsikus Brown Boulevard kiadójánál. A Christmas november 12-én kerül a boltokba.

 

Bővebben...

2013. november 14-én lép a Művészetek Palotája színpadára az 1975-ben alakult Shakti. A zenekar a jazztörténet mérföldkő jelentőségű formációi között foglal helyet: szinte egyedülálló módon tett kísérletet a jazz és a tradicionális indiai zene ötvözésére. Közvetlen előzménye John McLaughlin 1970-ben alapított Mahavishnu Orchestrája, amely Miles Davis zenekara (itt is tag volt McLaughlin), a Weather Report, a Return To Forever vagy Herbie Hancock Headhunters csapata mellett a jazz-rock legnagyobb hatású bandája volt. Az ezredfordulón a Remember Shakti első kiadásának sikere az eredetiével vetekedett. A koncepció és a tagok személye is változatlan maradt, bizonyítva ezzel, hogy a jazznek és az autentikus módon megszólaltatott indiai zenének a mesteri előadók által megformált szövedéke értékálló anyag, magasrendű művészet. Így az újabb emlékezés a Shaktira 2013-ban megint csak ünneplésre adhat okot.

Bővebben...

Ötvenéves jubileumát ünnepli egy koncert keretében az ESP-Disk lemeztársaság. Az avantgarde jazz egyik fellegvárának számító cég jelentette meg a hatvanas években például Sun Ra, Charles Tyler, Noah Howard, Paul Bley, Albert Ayler és Frank Wright egyes lemezeit. Itt publikált először Pharoah Sanders, és az ESP-Disk egyengette a fiatal Bob James útját (aki később nagy stílusváltást hajtott végre). A jubileumi koncerten fellép Kali Z. Fasteau, Giuseppi Logan és Alan Sondheim (mindhárman a régi lemezek előadói), valamint Bruce Eisenbeil és a Tiger Hatchery Trio (a fiatal generáció képviseletében). A műsor zárórészében Michael D. Anderson, a Sun Ra Arkestra egykori tagja lép fel. A koncert bevételeivel a Sun Ra Zenei Könyvtárat (Sun Ra Music Archives) támogatják.

Bővebben...


Beyond the Notes címmel készített dokumentumfilmet Dick Fontaine rendező Sonny Rollins szaxofonkolosszusról. A művet október 2-án mutatták be a Woodstock Film Festivalon, New York-ban. A vetítésen jelen volt maga Rollins is. A film középpontjában a muzsikus 80. születésnapjára rendezett koncert áll a New York-i Beacon Theatre-ben. A hangversenyen híres vendégek sora is fellépett, többek között Jim Hall, Ornette Coleman és Roy Haynes.

Bővebben...

Szeptember 27-én Los Angelesben elhunyt Oscar Castro-Neves világhírű brazil jazzgitáros, a bossa nova stílus egyik megújítója. Hetvenhárom éves korában érte a halál. Castro-Neves 1971 óta az Egyesült Államokban élt. Jó néhány saját lemezt is megjelentetett, de több világklasszis albumán szintén közreműködött. Például Sergio Mendes és a Brasil ’66 tíz éven át (1971-81) foglalkoztatta a gitárost, nemcsak hangszeresként, hanem az együttes zeneigazgatójaként. Oscar Castro-Neves 1940. május 15-én született Rio de Janeiróban, és gyerekfejjel kezdett gitározni a cavaquinho nevű helyi hangszeren. Korai brazil felvételeit Vinicius de Moraes és Dorival Caymmi albumain hallgathatjuk meg.

Bővebben...


November 9-én az ősz egyik legjelentősebb magyarországi jazzhangversenyére kerül sor a Budapest Music Centerben (IX. Mátyás u. 8.). Fellép Anna Maria Jopek lengyel énekesnő, aki legismertebb lemezét Pat Metheny társaságában készítette el. Játszott már a nemzetközi jazzélet szinte mindegyik jelesével, így Makoto Ozone zongoristával, Branford Marsalisszal és Bobby McFerrinnel.

Bővebben...

A Budapest Jazz Club novemberi programja:
2013.11.01. péntek Harmónia Jazzműhely: Delalamm 20:00
2013.11.01. péntek BJC Jam Session: Balázs József Trio 22:30
2013.11.02. szombat Fidelio Jazz Est: Transform Quintet - 15 éves jubileumi koncert 20:00
2013.11.02. szombat BJC Jam Session: Egri János Trio 22:30
2013.11.03. vasárnap KékSzobaHall 19:00
2013.11.04. hétfő LFZE Monday Open Jam 21:00

Bővebben...

Október 5-én egy Silver Spring-i kórházban elhunyt Butch Warren nagybőgős, a Blue Note kiadó egykori házi muzsikusa, aki a 60-as évek első felében történelmi jelentőségű lemezek során játszott, majd az évtized végén eltűnt a jazzéletből. Halálhírét a Washington Post gyászjelentéséből tudta meg a világ. Hetvennégy éves volt, halálát feltehetően tüdőrák okozta. A bőgős Edward Rudolph Warren Jr. néven született Washingtonban 1939. augusztus 9-én. Apja is muzsikus volt. Warren apja egyik barátja, az Ellington-zenekarból ismert Billy Taylor bőgőjén tanulta ki a szakmát. Tizenkilenc évesen kezdett koncertezni, első megbízója Kenny Dorham volt. Warren 1961-ben játszott először a Blue Note számára, ezúttal Sonny Clark zenekarában. Ezt követően hívták meg házi bőgősnek, és olyan lemezeken kapott munkát, mint például Herbie Hancock debütáló Takin’ Off-ja. A 60-as évek végén súlyos kábítószer-gondjai támadtak, és hosszadalmas kezelésre szorult. Később már csak epizodikusan tért vissza a színpadra. Két lemeze jelent meg a saját nevén: a French 5tet és a Butch’s Blues.

Bővebben...