
Három új lemezzel jelentkezik az ősz folyamán Marcus Roberts zongorista. A From Rags to Rhythm nem más, mint egy tizenkét tételes tematikus szvit trióra komponálva. Roberts társai ezen az albumon Rodney Jordan bőgős és Jason Marsalis dobos. A másik két lemez a Together Again címet viseli. Az egyik stúdiófelvételeket tartalmaz, a másik élő előadás. Közös a két korongban, hogy mindkettőn Wynton Marsalis a másik szólista. A két muzsikus huszonnyolc éve nem játszott együtt.

Szeptember végén jelent meg a szerb zongorista fenomén, Dimitrije Vasiljevic első albuma The Path Of Silvan címmel. Az új lemezt és muzsikust több jelentős pályatárs, így Jean-Michel Pilc, Gárdonyi László és Brad Shepik méltatta meleg szavakkal. A Vasiljevic Quartet sikeres New York-i koncerteken van túl. Az együttes teljesen nemzetközi, hiszen a szerb zongoristán kívül tagja még Brad Shepik gitáros (USA), Ayal Tsubery bőgős (Izrael) és Alessio Romano dobos (Olaszország).

Az extravagáns kiadványairól ismert Cuneiform lemezkiadó őszi kínálatában találjuk a John Hollenbeck vezette Claudia Quintet új lemezét (September), melynek fő témája egy tragikus emlék: a New York-i ikertornyok lerombolása. 1968 szeptemberében nem történt efféle tragédia New York-ban, viszont amerikai turnéra indult a brit Soft Machine jazz/rock zenekar a Jimi Hendrix Experience társaságában. Az angol együttes dobosa, Robert Wyatt egészen decemberig az Egyesült Államokban maradt, és felvételeket készített szabadúszó stúdiómuzsikusként. Wyatt amerikai felvételei 1968-ból most október 4-én látnak napvilágot a Cuneiformnál CD-n és LP-n.

Októberben mintegy tíznapos oroszországi turnéra indul a Jazznoise kiváló partnere, Carla Marciano olasz altszaxofonos és kvartettje. Az együttesben Alessandro La Corte zongorázik, Aldo Vigorito bőgőzik és Gaetano Fasano dobol. A Carla Marciano Quartet eddig négy lemezt jelentetett meg a Black Saint kiadónál. Oroszországi turnéjuk Moszkvában kezdődik, az „Esse” jazzkávézóban, de olyan távoli városokat is érint, mint Novoszibirszk.

Az Orpheus Chamber Orchestra október 9-én mutatja be New York-ban Brad Mehldau legújabb szerzeményét a zongorista/komponista közreműködésével. A Variations For Piano and Orchestra on a Melancholy Theme mind a kortárs klasszikus zene, mind pedig a jazz iránt érdeklődő közönség számára igazi csemegének ígérkezik. A hangversenyre a Carnegie Hallban kerül sor, ahol immár negyvenegy éve koncertezik az Orpheus Kamarazenekar. Programjukban szerepel még Brahms Liebesliedere és Beethoven Harmadik (Eroica) szimfóniája.

Augusztus 15-én Los Angelesi otthonában elhunyt Jane Harvey énekesnő, Duke Ellington és Bing Crosby egykori énekes partnere. A nyolcvannyolc éves művésznő gyomorrákos volt. Harvey pályája több mint hetven évet fogott át, kezdetben egy manhattani éjszakai klubban lépett fel. 1944-ben Benny Goodmannel vett fel egy számot, majd 1946-ban csatlakozott Desi Arnaz zenekarához. 1948-ban Bob Hope-pal ment európai turnéra. 1950-ben fellépett a Bless You All című Broadway-musicalben. Ellingtonnal az 50-es évek végén dolgozott együtt. Élete utolsó szakaszában Kaliforniában élt, és a 80-as években több lemezt is kiadott a saját neve alatt.

Theo Croker trombitás nyerte meg az Egyesült Államokban megrendezett Marcus Belgrave országos trombitaversenyt. Croker zenészcsaládból származik, Doc Cheatham neves trombitaművész unokája. A győzelméről szóló hír azt is elmondja, hogy a fiatal muzsikus máris szerződést írt alá Dee Dee Bridgewater DDB Records lemezkiadójával, ahol jövő tavasszal jelenteti meg első lemezét Afro Physicist címmel.
A mai lengyel jazzélet egyik kiemelkedő jelentőségű képviselője, Leszek Możdżer zongorista lép színpadra október 9-én (szerdán) a Budapest Jazz Club koncerttermében. A kiváló pianista ezúttal trióban játszik: partnere lesz Lars Danielsson svéd bőgős és Zohar Fresco izraeli-török dobos. Możdżer 1971-ben született Gdańskban, és ötéves korában, szülei bíztatására kezdett zongorázni. 1992 óta készít lemezfelvételeket. A nemzetközi jazz számos kiválósága játszott vele egy zenekarban. Többek között Lester Bowie, Pat Metheny, John Scofield, Michal Urbaniak és Marcus Miller volt zenészpartnere.
Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros duója örömzenélésből indult, mára ez lett az egyik legfontosabb projektjük. Lifelover című lemezük október 3-án jelenik meg Magyarországon, az anyagot még aznap a Művészetek Palotájában is bemutatják.
Az október 3-i koncerten a duóhoz Szabó Levente grafikusművész is csatlakozik, aki minden dal hangulatát külön képi világba álmodva alkotja meg az est vetítését. Bár ő készítette a Bin-Jip Heavy című videóklipjét, most nem egy történet fog megelevenedni a vásznon, hanem a nonfiguratív ábrákkal, a színekkel inkább hangulatot kíván teremteni, amely kiegészíti a zenészek színpadi jelenlétét, ám mégsem veszi el a közönség figyelmét.

Happy Birthday to Tommy!
Tommy Vig 75. születésnapját nagyszabású koncerttel ünnepli a Duna Palotában 2013.12.01-én 15:00-i kezdettel. A koncert címe Arany Szimfóniák. Tommy nyolc új programzenét komponált bigbandre, melyet a Londoni Olimpia magyar aranyérmeseinek ajánlott. A műveket a Budapest Jazz Orchestra adja elő, vezényel és vibrafonozik Tommy Vig. Közreműködik Darab Katalin balettművész és Sennyei Tibor költő. Zenész szólista vendégek: Mia Kim és Benkó Sándor. A koncert alatt Rutka Ferenc festőművész az elhangzó zene ihletére 12 festményt készít, melyet az aranyérmeseinknek ajándékoznak. A zeneművek kottái már most elérhetők a tommyvig.com oldalon. Jegyek a jegy.hu oldalon rendelhetők.
Október 27-én az L.A. Jazz Society ünnepi műsort rendez az Escovedo-“jazzcsalád” tiszteletére. Az ünnepi alkalom keretében Hubert Laws fuvolista pedig életműdíjat vehet át. A “jazzcsalád” több tagját jól ismeri a közönség: ide tartozik Sheila E. dobos, valamint édesapja, a zongorista Pete Escovedo, illetve a pianista két muzsikus fia, Juan és Peter Michael Escovedo. A LAJS harmincéves fennállásának tiszteletére rendezik a díjátadót, melyen nemcsak az Escovedo-család és Laws művészetét, hanem az egész latin jazzvilágot szeretnék megünnepelni. Az ünnepeltek mind színpadra lépnek a programban, Laws például trióban ad majd elő néhány számot.
Bobby Watson altszaxofonos/komponista, aki valamivel több mint egy évtizeddel ezelőtt Nagykanizsán is fellépett, Check Cashing Day címmel adta ki vadonatúj lemezét. A sajtóhírek szerint az album a “washingtoni menetelés” (1963. augusztus 28.) ötvenedik évfordulójának, illetve Martin Luther King híres beszédének (“Van egy álmom”) tiszteletére íródott. Watson állítólag azt is kijelentette, hogy nemcsak az amerikai nép, hanem a föld egész lakosságának múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozik a lemezen hallható tizenöt szám.
A Hammond B3 orgona egyik legnagyobb éllő mesterétől, Dr. Lonnie Smithtől jelenik meg új album október 15-én. A lemez címe: In the Beginning Volumes 1 & 2, és a Pilgrimage Recordings adja ki. A felvételek élőben készültek egy queensi gyárépületben. Jó néhány szám Smith pályája elejéről való, de természetesen itt újragondolva, friss hangszereléssel csendül fel. Smith most oktettben játszik, együttesében Ed Cherry gitározik, Jonathan Blake dobol, Little Johnny Rivero ütőzik, Andy Gravish trombitál, Ian Hendrickson-Smith altszaxofonozik és fuvolázik, John Ellis tenorszaxofonozik és basszusklarinéton játszik, Jason Marshall pedig baritonszaxofonozik.
Hetvenkilenc éves korában augusztus 19-én brooklyni lakásában elhunyt Cedar Walton jazz-zongorista. Walton fogalomnak számított a New York-i jazzéletben, ő volt az egyik legfinomabb ízlésű post bop játékos az elmúlt évtizedekben. A 60-as években tagja volt Art Blakey Jazz Messengersének, de John Coltrane is készített vele néhány felvételt. Legismertebb szerzeménye a Bolivia volt. A dallasi születésű Waltont édesanyja kezdte zongorázni tanítani egészen fiatalon. Denverbe járt egyetemre, ahol az egyetemi zenekarban játszott, és gyakran fogadtak vendégmuzsikusokat (Charlie Parkertől John Coltrane-ig). Walton első saját lemeze a Prestige-nél jelent meg 1967-ben. A zongorista 1974-ben alakította meg Eastern Rebellion nevű zenekarát Billy Higgins, Sam Jones és Clifford Jordan közreműködésével. Az együttes jó néhány lemezt adott ki mintegy húsz év alatt, de a több alkalommal változott a felállás.
Az AUM Fidelity lemezkiadó jelenteti meg november 12-én William Parker bőgős nyolc CD-ből álló Wood Flute Songs: Anthology/Live 2006–2012 című albumát. A lemezeken található szerzemények több mint fele itt jelenik meg először. A dobozos kiadvány kilencórányi zenét tartalmaz, a CD-khez 24 oldalas kísérő füzetet mellékeltek. A hatalmas gyűjtemény középpontjában a tizenhárom éve működő William Parker Quartet áll, melyben a bőgős mellett Hamid Drake dobos, Lewis Barnes trombitás és Rob Brown altszaxofonos vesz részt. Számos vendégmuzsikus is hallható a becses kiadványon: Billy Bang, Bobby Bradford, James Spaulding, Cooper-Moore, Eri Yamamoto, Leena Conquest, valamint az Association for the Encouragement of Improvised Music (AMR) tagjai (Genf, Svájc). Parker 2000-ben hozta össze négytagú együttesét, hogy velük vegye fel O’Neal’s Porch című albumát.