
Nemrég adtunk hírt Jeri Brown énekesnő új lemezéről. Most arról érkezett információ, hogy Brown április 13-án fellép a tunéziai Carthage Jazzfesztiválon. Együttese párizsi zenészekből áll: Peter Giron – bőgő, Jobic Le Masson – zongora és Ichiro Onoe – dob. Programja Dizzy Gillespie A Night in Tunisia című örökzöldjére épül, de más modern klasszikus szerzők darabjai is felcsendülnek majd Jeri Brown saját szerzeményeinek társaságában.
Hatvannégy évvel ezelőtt, 1949. március 29-én született Michael Brecker szaxofonos a pennsylvaniai Philadelphiában. Gyermekkorában szerettette meg vele a jazzt édesapja, egy amatőr jazz-zongorista. Michael fivére, Randy Brecker ugyancsak jazzista lett. Rövid klarinétozás után Brecker áttért a tenorszaxofonra. 1970-től New York-ban élt, itt vált egyre keresettebb zenésszé. A fivérével megalakított Brecker Brothers együttes a fusion jazz egyik meghatározó jelensége lett, akárcsak a Steps, majd az ebből alakult Steps Ahead, a Mike Mainieri vibrafonos irányította együttes, melyben Michael Brecker szaxofonozott. A muzsikussal gyógyíthatatlan betegség végzett 2007. január 13-án.
Fél évszázaddal ezelőtt Brazília határain túl még nem nagyon ismerték a bossa nova kifejezést. 1963-ban azonban Stan Getz és Charlie Byrd elkészítette úttörő közös lemezét, a Jazz Sambát, mely pillanatok alatt világszerte ismertté tette a brazil zenét, valamint olyan dalszerzőket, mint Antonio Carlos Jobim. A jellegzetesen szinkópás ritmikájú és fülbemászó melódiájú számoknak köszönhetően a Jazz Samba lett az egyetlen lemez a műfaj történetében, mely első helyre került a Billboard poplistáján 1963 márciusában. Getz és Byrd közös műve máig az egyik legnépszerűbb jazzlemeznek számít.
Az album ötvenedik évfordulójára jelentette meg a washingtoni Veronneau kvartett a maga brazilos lemezét Jazz Samba Project címmel. A CD-n a klasszikus brazil feldolgozások mellett mai dalok sambásított változatai is hallhatók.
A JazzTimes magazin természetesen a hangszereseket is értékelte. Az alábbi muzsikusokat választották legjobbnak: trombita: Ambrose Akinmusire, harsona: Wycliffe Gordon, tenorszaxofon: Joe Lovano, altszaxofon: Miguel Zenón, szopránszaxofon: Branford Marsalis, baritonszaxofon: Gary Smulyan, klarinét: Anat Cohen, fuvola: Nicole Mitchell, zongora: Vijay Iyer, elektromos billentyűshangszerek: Chick Corea, orgona: Dr. Lonnie Smith, gitár: Pat Metheny, hegedű: Jenny Scheinman, bőgő: Christian McBride, basszusgitár: Marcus Miller, dob: Jack DeJohnette, vibrafon: Gary Burton, ütőhangszerek: Poncho Sanchez, férfiénekes: Kurt Elling, énekesnő: Luciana Souza. Az egyéb hangszerek kategóriában négy győztest hirdettek: Béla Fleck (bendzsó), Richard Galliano (tangóharmonika), Toots Thielemans és Gregoire Maret (szájharmonika). A legjobb komponista Vijay Iyer, a legjobb arranzsőr Maria Schneider lett.

Jótékonysági koncerttel segítenek amerikai jazzművészek a Sandy hurrikán által tönkretett New Jersey-i St. Rose High School (Belmar) művészeti és zenei tagozatának helyrehozatalában. A március 28-án megrendezendő hangverseny az An Evening of Vocalese címet viseli, és valódi zenei különlegességnek ígérkezik, minthogy a Manhattan Transfer és a New York Voices énekegyüttes, valamint Jon Hendricks énekes együtt szerepel majd a színpadon.
A queensi Louis Armstrong House Museum áprilisban ünnepli a Jazz Appreciation hónapot, annak tiszteletére, hogy Armstrong nyolcvanöt éve rögzítette egyik legjelentősebb felvételét, a West End Bluest. Az ünnep alkalmából hallható lesz a múzeumban a West End Blues élő felvétele a Freedomlandből, 1961-ből. A felvételt nemrégiben ajándékozta a múzeumnak a Freedomland hangmérnökének fia. A diszkográfiákban sem szereplő ritka zeneanyagot csak a Jazz Appreciation hónap idején hallgathatja meg a közönség. A felvétel részét képezi a múzeum április 30-án záró kiállításának, mely a Louis Armstrong at Freedomland címet viseli. Ugyancsak áprilisban lesz kapható csakis a múzeum ajándékboltjában három rendkívül ritka Armstrong-lemez, melyeket Gösta Hägglöf svéd Ambassador Records lemezkiadója jelentetett meg.
IV. Dob Mánia Tábor! http://dobmaniatabor.hu/
2013.július 9-14. Vác.
-6 nap teljes ellátással, étkezés, szállás
-6 dobtanárral 24 dobóra, 5 kurzus, 5 koncert
-felejthetetlen zenei élmények, barátságok kezdete
Részvételi díj: 38 000 Ft.
A jelentkezési lap itt található, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre kérjük elküldeni.
A 2012-ben megrendezett táborról beszámoló, képek, videók itt találhatók.

Március 5-én hetvenhat éves korában Indianapolisban elhunyt Melvin Rhyne Hammond-orgonista, aki több Wes Montgomery-lemezen volt kísérője a nagy gitárosnak. A muzsikus halálának körülményei egyelőre ismeretlenek. Rhyne Indianapolisban született 1936-ban, előbb zongorázni tanult, és tizenkilenc éves korában Roland Kirk együttesében kapott munkát. Később áttért az orgonára, és blues-zenészeket (B.B. King, T-Bone Walker) kísért. 1959-ben csatlakozott Montgomeryhez, akivel 1964-ig dolgozott együtt. A gitáros négy Riverside-lemezén játszik. 1964 után főként Milwaukee-ban zenélt ismeretlenekkel.

A Magyar Jazz Ünnepe a hazai zenei élet egyik legrangosabb eseménye. Rendezője a Magyar Jazz Szövetség, mint az egyetlen, e műfajjal foglalkozó, országos hatókörű, nyitott, társadalmi szervezet. Az esemény helyszíne évek óta a budapesti jazzélet epicentruma, a Budapest Jazz Club. A 2013 évi rendezvény időpontja március 21-22-23-a.

A washingtoni Kennedy Center közzétette 2013–2014-es jazzprogramját. Jason Moran művészeti tanácsadó és csapata több mint hetven hangversenyt tervez az idényre. A fellépő művészek között találunk olyan nagyságokat, mint Geri Allen, Terence Blanchard, Terri Lyne Carrington, Ann Hampton Callaway, Ramsey Lewis, Kevin Mahagony, Oscar Peñas, John Pizzarelli, Dorado Schmitt, Esperanza Spalding és Cecil Taylor.

Új lemezzel örvendezteti meg a latin jazz kedvelőit a The O'Farrill Brothers Band. A Sensing Flight-ot a Zoho jelentette meg. Az együttesben a nagyhírű jazzmuzsikus-család ifjú tagjai működnek közre: Adam O’Farrill trombitál és Zack O’Farrill dobol. A többi muzsikus: Livio Almeida (tenorszaxofon), Gabe Schnider (gitár), Adam Kromelow (zongora) és Raviv Markovitz (bőgő).
Az idei év egyik jazztörténeti jubileuma egy fiatal jogászhoz, Bernard Stollman személyéhez köthető, aki 1963-ban új lemezkiadót indított útjára. Stollmannek két hobbija volt: az underground muzsika és az eszperantó nyelv. Így a frissen létrehozott kiadó első LP-jén eszperantó dalok és versek voltak hallhatók. Kevesen tudják, hogy az eszperantó inspirálta a label nevét is: ESP-Disk. Később Stollman az underground szcéna egyik képviselőjével, Albert Aylerrel tárgyalt egy lemez kiadásáról. E beszélgetés zenetörténeti jelentőségű lett: Ayler több lemezt is publikált a cégnél, de más nagyságok is itt jelentették meg első lemezüket, például Pharoah Sanders vagy Noah Howard. Az ESP-Disk az underground/free/outsider zenék egyik főhadiszállása lett. A kiadó ma is működik, tavaszi kínálatában többek között szerepel Oscar Brown, Jr. We’re Live című koncertalbuma, mely a politikai nézetei miatt erősen háttérbe szorult énekes kiadatlan számait tartalmazza.

Április 5-én a Vukán Trió lesz hallható a MOM Kulturális Központ színháztermében. Elhangzik a zongorista Last Message című műve (bemutató), illetve Storm című darabja, melynek ez lesz a budapesti bemutatója. A Last Message egy utolsó üzenet, mely a szerző, Vukán életének egy válságos pillanatát őrzi, a Storm szintén Vukán György zenéje, mely Shakespeare Vihar című drámájához készült, és 2012-ben a Gyulai Várszínházban hangzott fel a trió koncertjének keretében. A trióban Vukánon kívül Pecek Lakatos Krisztián (bőgő) és Balázs Elemér (dob) működik közre.

A harminchatodik atlantai jazzfesztivál (május 25-27) az új tehetségeket, a felfedezésre váró fiatalokat állítja a középpontba. A megszólaló stílusok spektruma a latintól a swingig ível, de a neo-soul és a hip-hop sem marad el egyik-másik előadó repertoárjából. A fesztiválon fellép Cécile McLorin Salvant énekesnő, Dominick Farinacci trombitás, Meshell Ndegeocello bőgős, José James énekes, Tia Fuller szaxofonos, Aruán Ortiz zongorista, Gretchen Parlato énekesnő és Rudresh Mahanthappa szaxofonos.

Tavasszal friss lemezzel jelentkezik a piacon Ben Sidran zongorista/énekes. Az 1943-ban Chicagóban született muzsikus Don’t Cry For No Hipster címmel adja ki új albumát (Nardis Music), melyen Leo Sidran dobol, Tim Luntzel és Orlando le Fleming bőgőzik, John Ellis és Mark Shim tenorszaxofonozik, Moses Patrou ütőhangszereken játszik és Will Bernard gitározik.