Fél évszázaddal ezelőtt, 1965. április 3-án jelent meg a nagy vibrafonos mester, Bobby Hutcherson első albuma, a Dialogue a Blue Note kiadónál. A lemezen nagyszerű összeállítás szerepelt: Sam Rivers szaxofonozott, Freddie Hubbard trombitált, Andrew Hill zongorázott, Richard Davis bőgőzött és Joe Chambers dobolt. Andrew Hill egyik kiváló szerzeménye, a "Ghetto Lights" is ezen a lemezen vált ismertté.

Hatvan évvel ezelőtt, 1955. március 12-én hunyt el Bird, azaz Charlie Parker altszaxofonos, a bebop egyik úttörője, a modern jazz születésének egyik meghatározó személyisége. Zongorista kollégája, a szintén virtuóz Earl Hines mondta róla: „Charlie-nak fotografikus agya volt. Amikor egy új arrangement-t próbáltunk, egyszer átfutotta a maga szólamát, és amikor másodszor készültünk neki, hogy eljátsszuk a darabot, már fejből tudta az egészet.”
Az SFJAZZ Collective sztárokból álló szuperzenekar. Új élő lemezükön arra vállalkoztak, hogy jobban és kevésbé ismert Joe Henderson-darabokat tolmácsoljanak a néhai tenorszaxofonos híres 1960-as évekbeli Blue Note-albumairól (Page One, Inner Urge és Mode for Joe), valamint az 1970-es évek Milestone-felvételeiből (Black Narcissus és Elements). Az új album nyolc saját szerzeménnyel is büszkélkedhet, ezeket a zenekar tagjai komponálták. Az SFJAZZ Collective-ben Miguel Zenón altszaxofonozik, David Sánchez tenorozik, Avishai Cohen trombitál, Robin Eubanks harsonázik, Warren Wolf vibrafonozik, Edward Simon zongorázik, Matt Penman a bőgős és Obed Calvaire a dobos.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon mindig kiemelt szerepet kapnak a jazz szcéna előadói is. A hazai jazzélet állandó szereplői mellett a műfaj legnagyobb világsztárjait látja majd vendégül Budapest. A zeneszerzőként és filmszínészként is tevékenykedő, hatszoros Grammy-díjas szaxofonos David Sanborn az elmúlt három és fél évtized legaktívabb és legtermékenyebb jazz-szaxofonosa. Szinte minden stílusban otthonosan mozog, sokoldalúságát nemcsak eddig megjelent kéttucatnyi albuma, de minden egyes koncertje is visszaigazolja. Az évek során olyan előadókkal dolgozott együtt, mint például David Bowie vagy Stevie Wonder, több mint 150 alkalommal állt már színpadon. Legújabb lemeze épp budapesti fellépése előtt egy héttel jelenik meg CD-n, így a hazai közönség első kézből hallhatja a Time and The River címre keresztelt korong anyagát. Honfitársa, a bársonyos hangú jazzénekes, Kevin Mahogany védjegyévé vált virtuóz scat éneklési stílusa. Ennek fényében külön érdekes, hogy az éneklés előtt zongorázni, klarinétozni illetve szaxofonozni is megtanult. A fesztiválra legújabb, a legkiválóbb osztrák zenészekkel készült A bécsi viszony címre keresztelt albumával érkezik, amelyen most először a saját dalok mellet klasszikus jazz nóták is elhangzanak majd. A gépipari tanulmányokat folytató Dresch Mihály tizenhét éves volt, amikor Johnny Griffin hatására a jazz felé fordult. Az azóta eltelt több mint negyven év alatt a magyar jazz szcéna megkerülhetetlen alakjává vált, s bár megteremtette önálló világát, a hagyományos jazztől sem távolodott el soha. A tavaszi fesztiválra átfogó, a rá jellemző kifejezésmódok teljes palettáját felvonultató előadással készül, ahol az újrahangszerelt saját számok mellett a régi-új Dresch Quartet is színpadra lép, és az ismert számok mellett új kompozíciók is felcsendülnek. Lukács Miklós és Balogh Kálmán mindketten a nemzetközi koncertéletben magasan jegyzett, virtuóz muzsikusok, akik folyamatosan tágítják a műfajok és stílusok határait. A két kiváló cimbalmos repertoárja a tradicionális népi muzsikától a romantikusokon át a kortárs zenéig terjed, ideértve természetesen a jazzt is, ami legújabb albumuknak is vezető motívuma lesz. Ezt hallhatja majd első ízben a fesztivál közönsége. A Budapest Jazz Club ad otthont a sok éves múlttal rendelkező Magyar Jazz Ünnepének, ahol a hagyományokhoz híven a műfaj hazai legjobbjai váltják majd egymást a színpadon. A három napos ünnep célja, hogy a lehető legszélesebb keresztmetszetét mutassa be ennek a sokak által kedvelt zenei irányzatnak. Míg az első napon a fiataloké a lehetőség, hogy megmutassák tehetségüket, utánuk a hazai jazzélet prominens szereplőié az este. Sokan várják a finn jazz meghatározó, központi alakjának, a korát meghazudtoló energiákkal lüktető Juhani Aaltonen Triójának fellépését. Az egyéni játékmódjáról azonnal felismerhető szaxofonos és fuvolista a Budapest Music Center vendége lesz. Pár nappal később is érdemes lesz visszanézni az Opus Jazz Clubba, hiszen Colin Vallon improvizatív, de nem a jazz tradicionális inspirációs forrásaiból - blues, swing - táplálkozó muzsikája egyedi élménynek ígérkezik. A csodálatos hangú brit énekesnő, Norma Winstone immár négy évtizede a jazzvilág állócsillaga. A fesztiválra legújabb lemezének - Dance Without Answer - anyagával érkezik, amin a kultikus dalszerzők (Nick Drake, Tom Waits) szerzeményei és a saját kompozíciók mellett egy korai Madonna-slágert (Live To Tell) is átdolgozott. Szintén sokan várják Andy Sheppard sorban harmadik lemezének megjelenését. A 2013-ban, Luganóban rögzített anyag visszatérés a kiváló brit szaxofonos lírai világához. A fesztiválon egy igazi világválogatottal lép színpadra: Eivind Aarset, Michel Benita és Sebastian Rochford lesznek zenésztársai.
Május 17-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színházába látogat a kortárs jazz egyik legizgalmasabb egyénisége, az elsősorban altszaxofonos, de számos más fúvós hangszeren is játszó Anthony Braxton. Budapesti szereplésére az utóbbi években aktív Diamond Curtain Wall Trio nevű zenekarával érkezik a muzsikus, melyben Taylor HoBynum kornetten, szárnykürtön, basszustrombitán, trumpbone-on, szordínókon és kagylón, Mary Halvorson pedig elektromos gitáronhallható. Braxton a chicagói avantgárd jazz úttörő alakja. Fiatalon tagja lett a máig működő AssociationfortheAdvancement of CreativeMusicians nonprofit művészeti szervezetnek. A hetvenes években rövid ideig ChickCoreával, DaveHollanddel és Barry Altschullal a Circle nevű formációban dolgozott. Társai közt találjuk még KennyWheelert, George Lewist, Derek Bailey-t, Max Roachot, TeteMontoliut és Hank Jonest. Zeneszerzőként Cage, Stockhausen, Boulez és Schönberg határozta meg Braxton gondolkodásmódját.
Robert Glasper billentyűs sztár következő BlueNote albuma, a Covered (The Robert GlasperTrioRecordedLiveatCapitolStudios) akusztikus triólemez lesz, és június 16-án jelenik meg. A zenekar másik két tagja is változatlan: VicenteArcher bőgőnés DamionReiddobokon játszik majd. A felvételek a hollywoodi CapitolStudiosban készültek élő közönség előtt. A CD főként feldolgozásokból (Radiohead, Joni Mitchell, JhenéAiko, John Legend, KendrickLamar stb.) áll majd, de Glasper-szerzeményeket szintén hallhatunk rajta.

MyFavoriteThings címmel a Motémalabel jelenteti meg május 12-én a tizenegy éves zongorista virtuóz Joey Alexander első önálló lemezét, melyen LarryGrenadier bőgős és UlyssesOwensJr. dobos kíséri a pianista csodagyereket. Játéklehetőséghez jutnak még az albumon fiatal New York-i muzsikusok is, Russell Hall (bőgő), Sammy Miller (dob) ésAlphonsoHorne (trombita).
Február 21-én kilencvennégy éves korában elhunyt Clark Terry, a nemzetközi jazzvilág egyik prominens alakja. Halálát özvegye, Gwen Terry jelentette be. A trombitás legenda halálának oka ismeretlen, de tisztelői tudták, hogy régóta küzd súlyos cukorbetegséggel. Február eleje óta kórházi kezelésre szorult.
Terry nemcsak muzsikusként szerepelt sok évtizede a jazz élvonalában, hanem oktatóként is hírnevet szerzett magának (The Clark Terry International Institute of Jazz Studies). 2000-től házigazdája volt a New Hampshire Egyetemen megrendezett Clark Terry Jazz Festivalnak. 2010-ben Grammy-életműdíjat vehetett át. Pályája a bigband időszakban kezdődőtt, és azon kevesek egyike volt, aki megjárta mind a CountBasie-, mind pedig az Ellington-nagyzenekart. A bebop-érában is jelentős szerepet kapott, játéka hatással volt például Miles Davis fejlődésére. A muzsikus 1920. december 14-én született St. Louisban, tizenegy gyermekes családban. Anyját korán elveszítette, apja pedig a tizenkét éves fiút kidobta otthonról. Kezdetben harsonán és postakürtön játszott. Az 1940-es évek elején lett profi zenész. Egyik első munkája az Ida Cox’sDarktownScandals zenekarhoz kötötte. A világháborút követően játszott többek között Lionel Hampton, Charlie Barnet, Eddie “Cleanhead” Vinson, Charlie Ventura és George Hudson csapataiban. Az 50-es évek közepétől saját néven is készített lemezeket(EmArcy, Riverside, Candid, Prestige, Verve, Mainstream, Mercury, Vanguard, Impulse!,Concord, Chesky stb.). Rengeteg kollégája albumán szerepelt sidemanként. Csak néhány példa: GaryBurton, DizzyGillespie, Ella Fitzgerald, Art Farmer, Eddie “Lockjaw” Davis, Milt Jackson, GerryMulligan, SonnyRollins, SarahVaughan, LouieBellson, LaloSchifrin, CannonballAdderley, Cecil Taylor, Louis Armstrong, J.J. Johnson, Oliver Nelson, Modern Jazz Quartet, Dinah Washington, Charles Mingus, Blue Mitchell, Stanley Turrentine, Ray Charles, Bill Evans, YusefLateef, Wes Montgomery, Billy Taylor, Quincy Jones, JimmyHeath, Clifford Brown. A 60-as évek elején zenekart vezetett a harsonás Bob Brookmeyerrel. A Lord-féle The Jazz Discography 902 Terry-sessionről tud 1947 és 2008 között, ebből 788 sideman-felvétel és 114 saját néven publikált anyag. Összesen több mint 3400 zeneszám létezik, amelyben Terry hallható. 1972-től saját nagyzenekarát vezette, és részt vett a Jazz atthePhilharmonic turnékon. Idősebb korában főleg szárnykürtön játszott. Önéletrajzát (Clark: The Autobiography of Clark Terry) 2011-ben publikálta. Február 23-án, budapesti koncertjén ArturoSandoval trombitás is meleg szavakkal búcsúzott Clark Terrytől. DizzyGillespie emlékére írt balladáját ezúttal Terry emlékének ajánlva adta elő.

Hivatalosan is bejelentették, hogy mostantól a Manhattan Transfer jazz énekegyüttes tagja TristCurless, aki korábban többször helyettesítette az azóta elhunyt Tim Hausert a MT fellépésein. Az együttes másik három tagja továbbra is Alan Paul, Janis Siegelés CherylBentyne.Trist volt az M-Pact énekegyüttes alapítója, és a zenekar jó néhány számát maga írta, illetve hangszerelte. Ezen kívül hangmérnökként is segítette olyan együttesek munkáját, mint a Pentatonix, a Straight No Chaser, illetve aTake 6.
Értékes vinyl-sorozattal kedveskedik vásárlóinak a MackAvenue lemezkiadó. Az AudiophileEdition sorozatban nyolc lemezt jelentetnek meg idén kortárs előadóktól: CécileMcLorinSalvantól, Christian McBride-tól, GaryBurtontől, Stanley Jordantől, Kevin Eubankstől, KennyGarrett-tőlés aYellowjacketstől. A kiváló minőségű, dupla, 180 grammos lemezeken hallható zenék a 96/24-esmasterszalagokról kerültek a korongokra. McBrideKind Of Brown című lemeze a kivétel: 210 grammos, széthajtható, limitált kiadásban férhetnek hozzá a rajongók. A gyűjtemény darabjai:
CécileMcLorinSalvant – WomanChild
Christian McBride Big Band - The Good Feeling
GaryBurton – CommonGround
Stanley Jordan – Friends
Kevin Eubanks - Zen Food
Yellowjackets – Timeline
KennyGarrett - SeedsFromthe Underground
Christian McBride&InsideStraight - Kind of Brown

Az UNESCO 2012-ben beiktatta jeles napjai közé a Nemzetközi Jazznapot, amelyet 2014 óta széles körű szakmai kezdeményezés nyomán a legtöbb jelentős hazai, jazzt játszó hely ingyenesen látogatható koncertkavalkáddal ünnepel. A Müpában április 30-án három feltörekvő magyar zenekar jut főszerephez. A Hajdu Klára Quartet repertoárján a standardek mellett saját szerzemények, pop- és népdalfeldolgozások szerepelnek. Káel Norbert zongorista Jazzical Triója azt mutatja be, hogyan szövődhet egybe a jazz és a klasszikus zene. A nap zárásaként a Syrius Legacy idézi fel a jelenkor ízlésének megfelelő hangszerelésekkel az egykori legendás jazz-rock csapat, a Syrius számait.
A Művészetek Palotájába látogat április 1-én a Mrs. Columbo jazzegyüttes. A női jazztrió a tagok demokratikus együttműködésén alapul, de a dalokat elsősorban énekesük, Galambos Dorina személyiségéhez igazítják. Sárközy Fanni zongora és Hudák Zsófi nagybőgőjátékát az „állandó vendég”-nek nevezett negyedik tag, Kardos Norbert dobolása egészíti ki. A zenekar tagjai mindannyian magasan képzett, elismert zenészek. Feldolgozásokat tartalmazó első lemezük rögtön Fonogram-díjat nyert "Az év hazai jazzalbuma" kategóriában. Ma már főleg saját szerzeményeket adnak elő, ezek közül a legújabbakat Fábián Juli és Hajós András közreműködésével és 3D-s animációs vetítéssel kísérve mutatják be.
Kéttucatnyi album, hat Grammy-díj, arany- és platinalemezek sora: David Sanborn az elmúlt három és fél évtized egyik legaktívabb és legtermékenyebb jazz-szaxofonosa volt. A zenei pályáját a chicagói blues bűvkörében kezdő muzsikus minden stílusban otthonosan mozog, és sokoldalúságát nemcsak hallatlanul gazdag pályája, hanem minden egyes koncertje is visszaigazolja. Mindezt ellenőrizhetik azok, akik április 15-én ellátogatnak a Művészetek Palotájába Sanborn budapesti hangversenyére.

Big band szakmai napot rendez a Budapest Jazz Orchestra az Erzsébet Ligeti Színházban 2015. 03.29-én vasárnap 10:30-tól kezdődően. A szakmai napon gitár, rézfúvós, fafúvós és jazztörténet kurzusokon vehetnek részt az érdeklődők. A délutáni minősítő koncerteket követően 19:00 órától a Budapest Jazz Orchestra ad gálakoncertet, neves vendégei: Fehér Adrienn,Urbán Orsolya, Mujahid Zoltán és Farkas Gábor Gabriel.
Wadada Leo Smith trombitás-komponista 44 Years: Retrospective címmel rendez koncertsorozatot és videóvetítést az életművéből április 21-26. között New York-ban. Egy rövidhírben lehetetlen felsorolni az össze fellépő zenekart és muzsikust, de a hatnapos műsorsorozat rengeteg izgalmas formáció fellépését biztosítja. A „struktúrákra” osztott műsorprogramban Smith szólóhangversenyt is ad, de például játszik majd trióban John Zorn altszaxofonossal és George Lewis harsonással, illetve – Divine Love című lemezére emlékezve – Bobby Naughton vibrafonossal és Dwight Andrews szaxofonossal.