Kézdy Luca a Magyar Rádió 2006-os jazzhegedű-versenyén elért döntős helyezése, illetve triója, a Santa Diver megalapítása óta, tíz éve töretlenül és kompromisszumok nélkül halad előre pályáján saját zenei világát képviselve. Ez idő alatt számtalan formációban és műfajban hallható volt játéka, amely az évek során egyre sajátosabb akcentust kapott. Március 29-én a Müpában megrendezendő szerzői estje során két saját formációjára íródott szerzeményeit hallhatjuk, hozzá hasonlóan egyéni zenei világot képviselő, a magyar zenei élet kiemelkedő alakjainak vendégszereplésével. Az est külföldi sztárvendége a római alt- és szopránszaxofonos Stefano di Battista lesz.
Március 23-án a Müpa Bohém Éttermében kerül sor Náray Erika újabb zenés beszélgetésére a „Jazzrajongók” sorozatban. A vendége ezúttal Kovács Patrícia színésznő lesz. A Müpa sorozatában Náray Erika színésznő és jazzénekesnő – amellett, hogy alkalmanként egy-egy dalt maga is elénekel – olyan művészvendégeivel beszélget, akiknek közös vonásuk, hogy jazzrajongók: lelkesednek a kreatív, improvizatív zenéért. Kovács Patrícia kezdő színésznőként egy reklámfilm-kampányhoz adta az arcát, és nyert: népszerűséget, újabb film- és színházi szerepeket. Szakmai és anyai teendői mellett pedig minden olyan projektet lelkesen támogat, amelyben hisz és amellyel másoknak segíthet. Április 27-én folytatódik a „Jazzrajongók” sorozat – Ónodi Eszterrel: a színésznő főiskolás kora óta a Katona József Színház tagja, és egy kis túlzással azt mondhatjuk, hogy nincs magyar film nélküle. Mindemellett egy tízéves kisfiú boldog anyukája. Az ilyen emberre szoktuk azt mondani: neki bejött az élet. Ezen az estén kiderül, hogy valóban minden ennyire kerek-e Eszter körül.
Az EQUINOXymphonic a hatvanadik születésnapját ünneplő Márkus Tibor zeneszerző vissza- és előretekintése műveinek nagyzenekarra hangszerelt, performance-szerű bemutatásával. A húsz éve működő Equinox dalait újfajta hangszerelésben, fúvós és vonóskarral kiegészített formációk szólaltatják meg. A szimfonikus zenekari hangzás azonban ebben az esetben nem a jól ismert divathullám meglovagolása, sokkal inkább az ezeket a színeket igénylő kompozíciók megvalósítása, a klasszikus zene és a jazz élvonalbeli művészeinek előadásában. Márkus Tibor születésnapi hangversenye március 4-én lesz a Müpa Fesztivál Színházában.
Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj
A MANK az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából szervezi, pénzügyileg bonyolítja, gondozza és dokumentálja a minisztérium fiatal alkotóművészek és művészettörténészek pályakezdését segítő ösztöndíjpályázatait. A 12 állami ösztöndíjból négynél a teljes szakmai és pénzügyi lebonyolító, nyolc esetében pedig külsős szakmai intézmény bevonása mellett, mint pénzügyi lebonyolító vesz részt.
Fiatal jazz előadóművészek részére kiírt ösztöndíj. A pályázat szakmai lebonyolítója a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Az ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson tehetséges fiatalok pályakezdéshez. Az ösztöndíjas időszak végén a zeneszerzők műveiből nyilvános hangversenyt rendez a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.
Pályázhatnak:
Az 1982. január 1. után született fiatal jazz előadóművészek, akik még nem töltötték ki a 3 ösztöndíjas intervallumot.
Nem nyújthat be pályázatot, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása, stb.) vagy egyéb támogatásban részesül.
Az ösztöndíj bruttó összege: 100.000 Ft/hó.
A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft., által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.
További anyagok:
Pályázati felhívás 2017
Pályázati dokumentumok
A kuratórium tagjai
2014-es nyertesek
2015-ös nyertesek
2016-os nyertesek
A bebop soundjáról ismert bravúros altszaxofonos, Richie Cole Have Yourself an Alto Madness Christmas címmel készített különleges karácsonyi albumot. A lemezen az elmaradhatatlan karácsonyi számok (Let It Snow, Oh Tannenbaum stb.) mellett olyan ritkább dalok is felcsendülnek, mint Vince Guaraldi Christmas Time Is Here-je vagy az I’ll Be Home for Christmas című ballada.
Január 16-án meghitt könyvbemutató helyszíne volt a MOM Kulturális Központ Jókai terme: Márton Attila Hivatásos jazzrajongó című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők. A szerzővel Retkes Attila, a Gramofon főszerkesztője beszélgetett. Márton az egyik legtapasztaltabb magyar jazzkritikus, aki 55 esztendeje foglalkozik a műfajjal. Több mint fél évszázados pályájának terméséből válogat a kötet. A rövid bevezető, illetve a beszélgetés előtt, közben és után a Gyárfás István (gitár) - Fritz József (klarinét) - Radics József (bőgő) trió muzsikája szólt.
A január 21-én a Budapest Jazz Clubban megrendezett "Az év fiatal jazz-zenésze 2017" versenyt a szakmai zsűri szavazatai alapján Rafael Márió nyerte! A Közönség-díj nyertese pedig zenekarának szaxofonosa, Raboczki Balázs lett! Gratulálunk mindkét muzsikusnak!
A The Louis Armstrong House Museum Bálint-napi koncertet rendez a frissen megépült Steinway Hallban február 13-án. A műsor sztárja Davell Crawford New Orleans-i zongorista lesz, akivel a hangversenyt követően egy fogadáson is találkozhat a közönség. A muzsikust, aki énekel is, “The Prince of New Orleans”-ként emlegetik.
Új lemezt jelentetett meg Curtis Stigers énekes a Postmodern Jukebox és a Dán Rádió nagyzenekarának kíséretével. Az album Frank Sinatra dalait és előadásainak atmoszféráját idézi abból az alkalomból, hogy ötvenéves lett a Sinatra at The Sands. Stigers lemezét a Concord Jazz kiadó gondozta.
John Scofield a modern jazzgitározás meghatározó alakja, aki új projektjét jellemző öniróniával a Country For Old Men címmel látta el. Ezzel utal arra, hogy hány évtizede van a pályán és arra, hogy az amerikai country zene híres számaiból állította össze műsorát. A hetvenes évek vége óta több mint negyven szóló albumot adott ki eredeti szerzeményeivel és feldolgozásaival, megkapta a Grammy-díjat is.
Nagyon sokféle stílusban alkotott, de kemény, rockos gitárhangja és dallamainak gazdagsága felismerhetővé, sőt az egész világon népszerűvé tették, Magyarországon is már több nagysikerű koncertet adott. Teljes természetességgel készített felvételeket bebop, blues, jazz-funk, Hammond-orgonás trió, akusztikus kamarajazz és nagyzenekari felállással. Évenként körülbelül kétszáz estéje foglalt, ugyanis ilyen sokat koncertezik szerte a világon. Új projektjén régi álmát valósítja meg, amikor tiszteletteljesen feldolgozza Hank Williams, Patti Page, Shania Twain és mások számait, átteszi őket jazz felfogásba és improvizál rájuk. Budapesti koncertjére a MoMKultban kerül sor március 24-én.
Az ECM kiadó 2017-es újdonságlistáján szerepel Theo Bleckmann német származású, de New York-ban élő énekes debütáló albuma (Elegy), melyet kvintettfelállásban rögzített az énekes, valamint a Colin Vallon Trio Danse című CD-je, egy zongora-bőgő-dob klasszikus hármas. Vallon együttese nem ismeretlen az ECM-lemezek vevői számára: ez a zenekar harmadik kiadványa a müncheni lemezkiadónál.
A Kennedy Center három koncertből álló programsorozattal ünnepli Ella Fitzgerald századik születésnapját. Az első hangverseny február 17-én lesz, ennek sztárja Regina Carter hegedűművész. Zenekarában Marvin Sewell gitáros, Brandon McCune billentyűs, Alvester Garnett dobos és Chris Lightcap bőgős játszik. Március 24-én az NSO Pops lép fel Steve Reineke vezényletével, valamint énekes szólistákkal: Sy Smith-szel, Capathia Jenkinsszel és Montego Gloverrel. A május 5-i műsor középpontjában Jane Monheit énekesnő áll, aki műsorát új lemeze, a The Songbook Sessions: Ella Fitzgerald anyagára építi.
Nem lenne könnyelműség kijelenteni, hogy január 20-án az egy négyzetméterre jutó trombitatehetségek száma a Müpában lesz a legmagasabb. Koós-Hutás Áron, Pecze Balázs és Subicz Gábor a 2008-as verseny óta először állnak együtt színpadra, így az első hazai Trumpet Summit igazi kuriózumnak ígérkezik.
Közreműködők:
Koós-Hutás Áron, Pecze Balázs, Subicz Gábor, trombita; Kovács Réka, Szőke Nikoletta, ének; MC Zeek (Németh Péter), ének, rap; Tálas Áron, zongora; Fonay Tibor, basszusgitár;Csízi László, Oláh Gábor, dob; Szebényi Dániel, zongora; Czibere József, ütőhangszerek
A tangóharmonikának nincs még egy annyira elkötelezett és elismert művésze, mint az olasz származású francia, Richard Galliano. És kevesen képviselik Ron Carternél autentikusabban az egyetemes jazztörténetet, és aligha múlható felül, hogy összesen két és félezer lemezen hallhatjuk bőgőjátékát. Olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Tommy Flanagan, Gil Evans, Lena Horne, Bill Evans, B.B. King, Dexter Gordon, Wes Montgomery, Bobby Timmons, Eric Dolphy, Cannonball Adderley. Miles Davis együttesének sok évig volt tagja, azóta pedig Archie Shepp, Herbie Hancock, Antonio Carlos Jobim és mások egyik kedvenc bőgőse. Galliano és Carter 27 évvel ezelőtt hoztak létre először közös produkciót: Panamanhattan című, Párizsban rögzített duó-albumuk óriási siker lett, kifinomultságának, eleganciájának és választékosságának köszönhetően. A példátlanul sikeres duó most újra a New York-hoz és Párizshoz kötődő első lemezük repertoárjára alapozza műsora nagy részét. Budapesti hangversenyük március 25-én lesz a MoMKultban.
Lee Torchia énekesnő alapította nemrégiben a Jazz Women of New York együttest, melyben természetesen csak nők szerepelnek. A zenekar beltagja még Jill McManus zongorista, Carol Sudhalter fuvolista/szaxofonos, valamint Melissa Slocum bőgős. Őket alkalmasint más női előadók egészítik ki, főleg a New York-i jazzéletből ismert személyiségek. Az együttes repertoárjában szerepelnek örökzöldek, jazz-klasszikusok (pl. Monk- ésParker-szerzemények), saját kompozíciók, valamint multikulturális fusion-darabok.