•  

  •  

  •  

  •  

  •  

JazzTimes March 2016 cover
Megjelent a JazzTimes márciusi száma. Idén is az első tavaszi számában olvasható az “In Memory Of” rovat, mely nemrégiben elhunyt nagy jazzművészekre emlékezik. A mostani számban Branford Marsalis töpreng Ornette Coleman jelentőségéről, Irma Thomas emlékezik Allen Toussaint zongoristára és Tony Bennett mondja el gondolatait néhai billentyűséről, Ralph Sharonról. A lapban gyönyörködhetünk továbbá Robert James Campbell klasszikus jazzfotóiban, és végigböngészhetjük a jazzkritikusok tavalyi szavazólistáját.

Dudás Lajos nyereményjáték!
A játék apropója, hogy 2016 április 15-én a budapesti Loyola cafe vendége lesz Dudás Lajos, jazzklarinét művész. A mai napig is rendkívül aktív muzsikust nem régen köszöntöttük 75. születésnapján. E jeles apropóból több kiadvánnyal is megörvendeztette hallgatóit.
Hogy kedvet csináljunk a Loyola cafe-ban (1085 Budapest, Horánszky u. 20,) meghallgatni a koncertet, a koncert hetéig minden  hétfőn egy-egy Dudás Lajossal kapcsolatos kérdést teszünk fel játékosainknak, a megfejtést a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. várjuk a játékhét péntek éjféljéig. A szerencsés nyertes nevét a következő heti kérdés alkalmával tesszük közzé a honlapon.
Március 7-i kérdésünk: Milyen felállásban készült a What's Up Neighbor? című 2011-es CD?
A nyeremény minden héten egy-egy CD: Lajos Dudás Trio: Live At Porgy&Bess. A nyereményeket postán küldjük el a szerencsés játékosoknak.  A CD-t a helyszínen természetesen Dudás Lajos dedikálja.

Dudás Lajos nyereményjáték!
A játék apropója, hogy 2016 április 15-én a budapesti Loyola cafe vendége lesz Dudás Lajos, jazzklarinét művész. A mai napig is rendkívül aktív muzsikust nem régen köszöntöttük 75. születésnapján. E jeles apropóból több kiadvánnyal is megörvendeztette hallgatóit.
Hogy kedvet csináljunk a Loyola cafe-ban (1085 Budapest, Horánszky u. 20,) meghallgatni a koncertet, a koncert hetéig minden  hétfőn egy-egy Dudás Lajossal kapcsolatos kérdést teszünk fel játékosainknak, a megfejtést a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. várjuk a játékhét péntek éjféljéig. A szerencsés nyertes nevét a következő heti kérdés alkalmával tesszük közzé a honlapon.
Március 14-i kérdésünk: Hány CD-je jelent meg Dudás Lajosnak 2016-ban?
A nyeremény minden héten egy-egy CD: Lajos Dudás Trio: Live At Porgy&Bess. A nyereményeket postán küldjük el a szerencsés játékosoknak.  A CD-t a helyszínen természetesen Dudás Lajos dedikálja.
Március 7-i kérdésünk nyertese: Halmos András budapesti játékosunk.

Bővebben...

Dudás Lajos nyereményjáték!
A játék apropója, hogy 2016 április 15-én a budapesti Loyola cafe vendége lesz Dudás Lajos, jazzklarinét művész. A mai napig is rendkívül aktív muzsikust nem régen köszöntöttük 75. születésnapján. E jeles apropóból több kiadvánnyal is megörvendeztette hallgatóit.
Hogy kedvet csináljunk a Loyola cafe-ban (1085 Budapest, Horánszky u. 20,) meghallgatni a koncertet, a koncert hetéig minden  hétfőn egy-egy Dudás Lajossal kapcsolatos kérdést teszünk fel játékosainknak, a megfejtést a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. várjuk a játékhét péntek éjféljéig. A szerencsés nyertes nevét a következő heti kérdés alkalmával tesszük közzé a honlapon.
Március 21-i kérdésünk: Melyik nagy klarinétos méltatja Dudás művészetét a Some Great Songs című lemez hátsó borítóján?
A nyeremény minden héten egy-egy CD: Lajos Dudás Trio: Live At Porgy&Bess. A nyereményeket postán küldjük el a szerencsés játékosoknak.  A CD-t a helyszínen természetesen Dudás Lajos dedikálja.
Március 14-i kérdésünk nyertese: Kerekes Éva szentesi olvasónk.

Bővebben...

A francia National Audiovisual Institute (INA), valamint a Resonance Records közös bejelentése, hogy március 11-én a boltokba kerül Larry Young orgonista Larry Young In Paris/The ORTF Recordings című lemeze dupla CD-n, illetve 2 LP-s változatban. A korongon kiadatlan stúdió- és élő felvételek hallhatók 1964-65-ből. Az egykori felvételeket a Francia Rádió készítette. A ritka zenei leleten Woody Shaw trombitál, Nathan Davis szaxofonozik (ő a zenekarvezető is), Jack Diéval zongorázik, Billy Brooks dobol, valamint vendégzenészek is feltűnnek egyes számokban.

Bővebben...

A Festival International de Jazz de Montréal megtette első bejelentését az idei hangversenyekkel kapcsolatban, melyek június 29. és július 9. között zajlanak le a kanadai nagyvárosban. A bejelentés szerint fellép a fesztiválon Gregory Porter énekes, a Lincoln Center Orchestra Wynton Marsalisszal (14 év óta először), valamint Ms. Lauryn Hill és a zongorista csodagyerek Joey Alexander.

Bővebben...

Fábián Juli énekesnő és Zoohacker 2011-ben léptek színre közös formációjukkal, amellyel azóta sikert sikerre halmoznak. A kezdetek óta összesen fél tucat szerzeményük járta meg a hazai rádiók játszási listáinak csúcsait. Egyedi stílusuk az első pillanattól érzékelhető: Juli és Zoohacker eltérő közegből érkezett (az énekesnő a jazz, a producer az elektronika felől), a közös dalokban azonban mindkettőjük tudása, tapasztalata, stílusa megtalálta a helyét, és izgalmas, karakteres, minőségi popzeneként öltött testet. Következő koncertjükre március 31-én kerül sor a Müpában.

Március 24-én a Müpában lép fel a Kéknyúl Hammond Band. Premecz Mátyás a Hammond-orgona lehetőségeinek határtalan kihasználására alapította a zenekart, amely azonban hamar sokkal több lett Hammond-bemutató látványosságnál. Premecz kompozíciói ugyanis annyi színt és játékosságot tartalmaznak, hogy a zenei univerzum legkülönbözőbb sarkaiból érkező hallgatók is találnak bennük kapaszkodót. A Kéknyúl eddig három lemezt jelentetett meg: a Nahát babám és a The Wind Plays Me mellett ezen a koncerten a 2015 decemberében elkészült Crowded Universe dalait is hallhatja majd a közönség.

Bővebben...

A Rounder Records azt tervezi, hogy húshagyó kedd, valamint a Mardi Gras-ünnepségek alkalmából több, New Orleanshoz köthető zenekar és előadó felvételeit közrebocsátja digitális formában. A tervekben szerepel Walter “Wolfman” Washington, a Rebirth Brass Band, Irma Thomas, Johnny Adams, a Dirty Dozen Brass Band, Tuts Washington, a Golden Eagles Featuring Monk Boudreaux, a New Orleans Nightcrawlers, Ramsey McLean & the Survivors, az Ed Frank Quintet, valamint a New Orleans Saxophone Ensemble és az Improvisational Arts Quintet.

Bővebben...

Április 8-án, közel húsz év után először tesz közzé saját lemezt a tenorszaxofonos ikon George Coleman. Az A Master Speaks-t a Smoke Sessions Records jelenteti meg. A nyolcvanéves mester utoljára 2002-ben adott ki lemezt, de azt se saját nevén. A Four Generations of Miles-on egy all-star zenekar emlékezett Miles Davisre. Az új sessionön George Coleman Jr. dobol, Mike LeDonne zongorázik és Bob Cranshaw bőgőzik. Vendégként hallható lesz néhány számban a gitáros Peter Bernstein is.

Bővebben...

A Tri-Centric Foundation és a Firehouse 12 Records három dobozos Anthony Braxton-gyűjteménnyel jelentkezik április 1-én. Az egyiken a szaxofonos-zeneszerző Trillium J (The Non-Unconfessionables) című operája lesz hallható, a Quintet (Tristano) 2014 gyűjtemény a Lennie Tristano-kör szerzeményeinek átiratait tartalmazza, a 3 Compositions (EEMHM) 2011 pedig újabb saját elektro-akusztikus darabokat rejt magában. A kiadványokkal egy időben két alkalommal is fellép a zenész a knoxville-i Big Ears Festivalon (április 1-2-án). Előbb egy 11 tagú zenekar élén, másnap pedig trióban.

Bővebben...

A Guinness Világrekordok számításai szerint Ron Carter minden idők legtöbbet lemezre vett nagybőgőse. A cég felmérései azt mutatják, hogy a hetvennyolc éves muzsikus 2015. szeptember 15-ig 2221 különböző lemezfelvételen volt hallható. Carter az 1960-as évek elején kezdett albumokon szerepelni, és saját lemezein kívül sok-sok híresség együttesében is játszott. Nevét megtaláljuk például Miles Davis, George Benson, Chick Corea, Hubert Laws, Horace Silver, Wes Montgomery és Herbie Hancock albumainak közreműködői között.

Bővebben...

Harmadik lemezét készíti a Dallasban élő retró stílusú énekesnő, Laura Ainsworth. Új albumának a New Vintage címet adta, ezzel is utalva rá, hogy az 1930-50-es évek ismert és elfeledett dalait dolgozza át. Lemezeit saját független kiadójánál, az Eclectus Recordsnál jelenteti meg. Állandó munkatársa Brian Piper zongorista/producer, rajta kívül néhány texasi jazzmuzsikus kíséri a selymes hangú és hosszú fekete kesztyűben éneklő, vagyis küllemében szintén retró énekesnőt. Ainsworth hangját többen a fiatal Rosemary Clooney-éhez, illetve Dinah Shore-éhez hasonlítják. Az énekesnő gyerekkora óta hallgat jazzt, hiszen apja, Billy Ainsworth szaxofonos/klarinétos olyan énekesek mögött állt a színpadon, mint Tony Bennett vagy Ella Fitzgerald. A kislány már akkor elhatározta, hogy ő ugyanígy énekelni akar majd felnőtt korában. Óhaja teljesült.

Bővebben...

A csodagyerekként emlegetett Joey már négyévesen az apja, Papa John DeFrancesco után játszotta a jazzdalokat, és számtalan felvétel dallamát tanulta meg az otthoni hatalmas lemezgyûjteménybõl. Papa John, aki maga is jazzorgonista volt, a szárnyai alá vette a fiatal Joey-t, és gondozni kezdte a gyorsan fejlõdõ tehetséget. Magával vitte a koncertekre, ahol Joey beülhetetett a rutinos philadelphiai zenészek közé. Az ifjú Joey DeFrancesco lelkesedése olyan legendás zenészeknek is feltûnt, mint a tenorszaxofonos Hank Mobley vagy a dobos Philly Joe Jones. Joey nagyapja és névadója, Joseph DeFrancesco, a családfõ vérbeli zenész volt: amint kezébe vett egy hangszert, már képes is volt játszani rajta. Ezt a tehetséget örökölte meg az ifjú Joey, ami rendkívüli billentyûjátékában mutatkozik meg: a zongora mellett boszorkányos ügyességgel bánik az orgonával, tagadhatatlanul mesteri trombitajátékáról nem is beszélve.
Joey háromszoros Grammy-jelölt a 2004-es Falling In Love Again, a 2010-es Never Can Say Goodbye és a 2015-ös Enjoy the View címû lemeze révén. 2002 és 2008 között, valamint 2012-ben, 2014-ben és 2015-ben sorozatban nyerte el a Down Beat Magazine kritikusainak díját, az olvasók szavazatai alapján pedig 2005 óta minden évben neki ítélik a közönségdíjat. 2014-ben beiktatták a Hammond Organ Hall of Fame-be. Joey a jazzorgona mestereként számtalan jazzújságírói díjat és elismerést kapott. Termékfejlesztõként és támogatóként is elõsegítette a digitális orgona technológiájának fejlesztését az USA-ban és más országokban.Manapság továbbra is saját zenekarával járja a világot, és sztárprojektekkel lép fel neves jazzklubokban és fesztiválokon. A SiriusXM rádió Organized címû adásának heti mûsorvezetõje. Joey DeFrancesco a jövõben is újabb felvételeket és kreatív zenei projektek tervez; a zeneszerzés és koncertfellépések mellett a Hammond orgona és Leslie hangszóró klasszikus hangzását imitáló digitális technológia élére állt. Több mint harminc saját lemezének és a modern jazz mestereivel közös együttmûködéseinek köszönhetõen Joey DeFrancesco méltán foglalja el helyét a jazzorgona olyan kiválóságai sorában, mint Fats Waller, Wild Bill Davis és Jimmy Smith.
Joey Defrancesco 2016.04.10-én dupla koncertet ad a Budapest Jazz Clubban. Aki elég fürge a Jegy.hu-n még a második előadásra tud jegyet vásárolni.

Bővebben...